A 2012-ben alakult szombathelyi Red Rockets a GrundRecords égisze alatt hozza ki első nagylemezét augusztus 9-én, hogy a nyár utolsó hónapjában legyen megfelelő muzsika egy kis kocsikázáshoz, vagy motorozáshoz!
A zenekar az elmúlt hét évben többször végigturnézta az ország klubjait a Kalapács és a felvidéki Rómeó Vérzik társaságában, amely túrák során adott több mint 200 koncert minden tapasztalatát belesűrítették a Túl a horizonton tíz dalába.
A tavalyi év második felében a csapat tudatosan visszább vett koncertfronton, hogy az idei évben végre egy nagylemezzel rukkolhassanak elő. Két évvel a legutóbbi EP után meg is született az anyag, amit Schmiedl Tamás, azaz Smici vezényletével az MD Stúdióban rögzített a zenekar.
A tíz dal egyfajta keresztmetszete a nyolcvanas és kilencvenes évek hazai mocskos rock and roll és klasszikus metal muzsikájának, de megbolondítva a Red Rockets fiatalos lendületével és egy modern, de mégis dögös hangzással.
Az új lemez mellé megjelent a banda friss klipje is a Szállj című dalukhoz, melyet a Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpontban rögzítettek.
A srácokkal hamarosan a dunaszerdahelyi RockFeszten találkozhatunk élőben, ahol az új dalokból is kapunk egy kis ízelítőt.
A Red Rockets
Czirók András - ének
Kinöhl Dávid - szólógitár, vokál
Hargitai András - szólógitár, vokál
Faragó Gábor - basszusgitár, vokál
Kálmán Balázs - dob
ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!