Hamarosan kezdődik Európa egyik legnagyobb folklórfesztiválja

Hétfőn kezdődik Európa egyik legnagyobb folklórfesztiválja

Három helyszínen 16 ország néptáncosainak fellépésével várja az érdeklődőket a hétfőn kezdődő és augusztus 22-ig tartó XXVI. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár.

Az idei rendezvény középpontjában a busójárás és a sokácok, Kárpátalja, valamint a török márványpapír-művészet áll. Százhalombatta és Tököl mellett Szigetszentmiklós második alkalommal lesz helyszíne a fesztiválnak, amelynek újdonsága, hogy a nemzetközi fellépők mellett a magyarországi nemzetiségek is bemutatkoznak - mondta el Dobos Ágnes, a Summerfest szóvivője.

A nemzetközi eseményre Bolíviából, Bosznia-Hercegovinából, Bulgáriából, Chiléből, Indonéziából, Japánból, Kínából, Kolumbiából, Lengyelországból, Malajziából, Oroszországból, Panamából, Spanyolországból és Romániából érkeznek táncosok, valamint Törökországból és Ukrajnából vendégek.

A fesztivál kiemelt eseményei a százhalombattai nyitó- és záróceremónia, amely az idén először ingyenes, a mindhárom helyszínen látható Táncpanoráma-előadások, valamint az augusztus 20-ai szigetszentmiklósi és tököli gálaműsorok.

Ezek mellett klasszikus zenei koncertek, képzőművészeti kiállítások, játszóházak, gyermekprogramok, világzenei sátorkoncertek és nemzetközi táncházak várják mindhárom településen a közönséget.

A Dobsa Tamás vezette felvidéki Kuttyomfitty Társulat interaktív műsorára pénteken és szombaton is 16.00 órától kerül sor Százhalombattán.

Százhalombattán tematikus napok szerint szerveződnek a programok: az első nap a találkozásé, a második Magyarországé lesz, de az örömnek, a barátságnak, a zenének, a szeretetnek és a táncnak is szentelnek egy-egy napot. Az Aranyszív gála napján a kihívással élő fiatalok integrált produkciókban lépnek színpadra. A fesztivál a Minden magyarok napját követően a Búcsú napjával zárul.

Százhalombattán koncertet ad a Csík Zenekar és a 100 Tagú Cigányzenekar is, a kísérő programok között pedig fesztiválklub, folkkocsma, görög, sváb és délszláv nemzetiségi est is lesz.

A Summerfest különlegessége, hogy a külföldi táncosok 25 éve százhalombattai családoknál is laknak, és a fesztivál megrendezését önkéntesek segítik.

Tökölön a rendezvény keretében fellép a Kolo Zenekar, a Cimbaliband és Lajkó Félix, Szigetszentmiklóson a többi között a Csík Zenekar, Szarka Tamás és a Ghymes, valamint a Vujicsics együttes koncertje várja az érdeklődőket.

A Summerfestet a Nemzetközi Néptáncfesztivált Szervezők Világszövetsége (CIOFF) hivatalosan CIOFF fesztivállá minősítette.

Az elmúlt 25 évben 450 ezer néző és 102 ország vett részt a fesztiválon.

A százhalombattai programról a www.summerfestbatta.hu, a tököliről a summerfest.tokol.hu, a szigetszentmiklósiról pedig a summerfest.szigetszentmiklos.hu oldalon lehet tájékozódni.

ATEMPO.sk / MTI