Öt éve hunyt el Robin Williams

Hatvanhárom éves korában, 2014 augusztus 11-én halt meg Robin Williams Oscar-díjas hollywoodi komikus, színész, rendező és producer.

Williams 1951. július 21-én született Chicagóban. Egyedüli gyerekként nőtt fel, így sokszor azzal szórakozott, hogy komédiásokat utánzott. Fiatal kora óta kitűnt gyors és pergő humorával. Középiskolásként csatlakozott az intézmény drámaklubjához, majd felvételt nyert a Juilliard Akadémiára, ahol Christopher Reeve-vel közösen látogatták John Houseman óráit. Williams háromszor házasodott, Schneiderrel 2011-ben mondták ki a boldogító igent. A színésznek három gyermeke van.

Széles vásznon először a Popeye című filmben lépett fel 1980-ban, drámai oldalát csillogtatta meg az 1982-es Garp szerint a világban Glenn Close oldalán, majd egy társulatától megszökött, szovjet cirkuszi szaxofonost alakított a Moszkva a Hudson partján (1984) című moziban. A televíziónézők eközben az Egy úr az űrből című sorozatban (1978-1982) találkozhattak vele.

Csillaga akkor emelkedett a legmagasabbra, amikor a Jó reggelt, Vietnam!-ban lemezlovast alakított. Ekkor kapta meg első Oscar-jelölését is. A 80-as évek végén és a 90-es évek elején olyan sikeres filmekben szerepelt, mint a Holt költők társasága, az Ébredések - Robert De Niro oldalán - vagy a Halászkirály legendája. 1992-ben az ő hangján szólalt meg az Aladdin című rajzfilm szeretnivaló dzsinnje.

1998-ban kapott Oscar-díjat a Good Will Hunting című filmben nyújtott alakításáért mellékszereplőként, de főszereplőként is többször jelölték őt a díjra. A Golden Globe-díj többszörös kitüntetettje volt. 2002-ben a Sötétkamra című thrillerben, legutóbb A nagy nap, A komornyik és az Eszementek című filmekben volt látható, valamint a Bengal Tiger at the Baghdad Zoo (2011) című Broadway-darabban is megcsillogtatta a tehetségét.

Williamst halála után az Éjszaka a múzeumban című mozi harmadik részében (Night at the Museum: Secret of the Tomb), valamint a Merry Friggin' Christmas című komédiában láthatta még a közönség. A Fox 2000 stúdió abban az éveb jelentette be, hogy a Mrs. Doubtfire - Apa csak egy van című 1993-as mozi folytatására készül.

ATEMPO.sk