Eldőlt, ki nyerte 2019-ben a Peron Music Tehetségkutatót

Hétvégén, szeptember 8-án került megrendezésre az idei Peron Music Tehetségkutató Fesztivál a Peron Music Alapítvány, Hangszeresek Országos Szövetsége és a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló programjának együttműködésében. A rendezvény célja, hogy a Kárpát-medencében működő, feltörekvő zenekarok szakmai értékelést kaphassanak eddigi munkájukról és megmutassák zenei tehetségüket. Az eseménynek ezúttal is a tatabányai Vértes Agorája adott otthont.

Az idei zsűrit négy zenei szakember alkotta:

RUFF FERENC - zenész, a Paksi Pop-Rock-Jazz Tehetségkutató igazgatója
BALI DÁVID - zenész, a HOTS könnyűzenei exportiroda vezetője
ANDRÁSIK REMO - zenész, a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára, az Öröm a Zene Tehetségkutató főszervezője
KOVÁCS ÁKOS „DADAN” - zenei menedzser

 

Zsűri

 

Munkájukat ez alkalommal is diák zsűri egészítette ki, akik a produkciók után azonnali visszaigazolásként piros vagy zöld lapot mutat fel a zenekarnak, ami remekül megmutatja a fiatalok aktuális zenei ízlését.

A tehetségkutató első helyezettje a budapesti Perfect Pill zenekar lett, akik ezáltal részt vehetnek október első hétvégéjén az Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjében, ahol 3 millió forintos fődíjért küzdenek az ország legtehetségesebb amatőr zenekarai.

Mellette fellépési lehetőséget kaptak a Roxxy Music Caféban és a Komáromi Napokon, egy egyedi póló csomagot valamint a Peron Tehetségközpont csomagját (fellépés, stúdió, egyedi képzések) is elnyerték.

 

Perfect Pill

 

A tatai Quack zenekar második helyen végzett a tehetségkutatón, akik fellépési lehetőséget kaptak a Roxxy Music Caféban, a Komáromi Napokon, a Víz Zene Virág Fesztiválon. Továbbá egy egyedi póló csomagot valamint a Peron Tehetségközpont csomagját (fellépés, stúdió, egyedi képzések) is elnyerték.

 

Quack

 

A harmadik helyezett a budapesti Pink and the Panthers zenekar pedig felléphet a Komáromi Napokon és egy egyedi póló csomaggal lett gazdagabb.

 

Pink and the Panthers

 

Újfalusi Gábor díjban részesült kiemelkedő zenei tehetségéért Mocskonyi Dömötör, a SobriBoogie zenekar gitárosa, és a banda meghívást is kapott a Balatonboglári Légrádi Antal Tehetségkutatóra.

 

SobriBoogie

 

A felvidéki Estendøn pedig szintén fellépési lehetőséget kapott a Víz Zene Virág Fesztiválon.

 

Estendøn

 

Gratulálunk mindenkinek :)

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Peron Music Alapítvány