A Komáromi Jókai Színház a Progress Sopron vendége lesz (+ részletes program)

Idén újra megrendezik a Progress Sopron Nemzeti és Nemzetközi Amatőrszínházi Fesztivált szeptember 20-a és 25-e között a leghűségesebb városban. A második alkalommal életre hívott találkozó versenyprogramjában hat ország kilenc csoportja vesz részt.

Érkeznek színjátszók Oroszországból, Romániából, Csehországból, Horvátországból. Szlovákiából a Divadlo "A" és a Divadlo Shanti közös előadása lesz látható. A hazai színeket a versenyen pedig négy magyar bemutató képviseli Celldömölkről, Kecskemétről, Győrből, úgy, hogy egy győri, inárcsi, budapesti koprodukció is meghívást kapott.

Az esemény zárásaként a Komáromi Jókai Színház A félkegyelmű című előadását láthatja a közönség.

Komáromi Sándor, rendező, drámatanár a fesztivál művészeti vezetője elmondta: harminc csoport jelentkezett a felhívásukra és ebből választották ki Pataki Andrással, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetőjével, a soproni teátrum igazgató-főrendezőjével és Regős Jánossal, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnökével azokat a produkciókat, amelyeket most láthatnak a nézők. Különböző műfajú és stílusú előadások vesznek részt a seregszemlén, s érkeznek diákszínjátszók is. Az idei rendezvény különlegessége, hogy diákokból álló médiacsoport dolgozik a rendezvényen, videóznak, fotóznak, internetes tartalmakat készítenek és kritikákat írnak. A művészeti vezető hozzáfűzte: az elmúlt tíz évben dinamikusan fejlődött az amatőr és diákszínjátszás, köszönhetően annak, hogy megújult a drámapedagógus-és drámatanár képzés, s egyre erősebb lett a csoportoknak a kapcsolata a professzionális színházakkal. A fesztivált előadásait nemzetközi zsűri értékeli majd. A résztvevőknek Gennadij Bogdanov tart workshopot.

A városi önkormányzat és az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárságának, valamint a soproni színháznak a támogatásával megvalósuló találkozó társszervezője a Magyar Szín-Játékos Szövetség, melynek elnöke Regős János hozzátette:

a fesztivál - amely az amatőr színházak világszövetségének, az AITA/IATA-nak a hivatalos rendezvénye - az 1970-es években indult majd jó pár éve megszűnt hasonló tartalmú kazincbarcikai találkozó szellemiségének a méltó folytatása. Színvonalas, minőségi eseménynek ígérkezik az idei és az örömteli, hogy az AITA/IATA kelet-európai szekciója ebből az alkalomból Sopronban tartja a találkozóját.

Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: a Progress Sopront, a nem hivatásos és amatőr színjátszás nemzetközi kitekintéssel bíró rangos seregszemléjét idén a Páneurópai Piknik és a vasfüggöny lebontásának, a magyar demokrácia ünnepének harmincadik évfordulójának jegyében rendezik meg. Ehhez a szellemiséghez kapcsolódva a kísérőrendezvényeket is úgy állították össze, hogy a színházi előadások érintsék ezeket a kérdéseket. Kiemelte: szakmai rangot jelentő, nézőhívó különlegességként az Újvidéki Színház Danilo Kiš művéből készült Borisz Davidovics síremléke című előadása megtekinthető Sopronban. A világhírű műből készült színdarab számtalan hazai és külföldi fesztiválon ért el sikert. Kapott már a POSZT-on elismerést és a legjobb előadás díját is kiérdemelte a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján. Pataki András szerint a darab irodalmi értéke és színházi minősége, színvonala vonzó lehet a közönségnek. A produkció szeptember 21-én tekinthető meg, a magyar dráma napjának a tiszteletére.

Ugyancsak ennek a a gondolatnak, iránynak jegyében látják vendégül szeptember 25-én a Komáromi Jókai Színházat, akik A félkegyelmű című, Dosztojevszkij művéből készült darabot mutatják be.

A mostani rendezvénysorozatot zenés, táncos, irodalmi eseményekkel teszik színessé. A magyar dzsesszélet kiválóságai, hazai sztárjai: Binder Károly, Horváth Kornél, Borbély Mihály, Jeszenszky György, Csuhaj-Barna Tibor, Szaniszló Richárd és Varga Gábor koncerteznek szeptember 20-án. Ugyancsak ezen a napon érkezik Piros Ildikó színművész az Abigél titkai című önálló estjével, amely Szabó Magda életműve előtt tiszteleg. A Nemzeti Táncszínház Talpuk alatt és Igaz történet alapján című produkciói pedig szeptember 24-én és 25-én tekinthetők meg.

 

Részletes program

Szeptember 20.

18.00 (Liszt Központ): Abigél titkai - Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész önálló estje Szabó Magda írásaiból

19:30 (Liszt Központ) A fesztivál hivatalos megnyitója

20.00 (Liszt Központ) ProgJazz - A Progress Sopron fesztivál nagyszabású off-programjaként kerül sorra egy zenekari dzsesszkoncert, amelynek előadói a magyar zenei élet kiválóságai. A koncertre két zenekar áll össze: Binder Károly (Erkel Ferenc díjas-zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára) és Borbély Mihály (Kossuth - és Liszt -díjas szaxofonos duója), valamint Varga Gábor dzsesszkvartettje, amelynek tagjai Jeszenszky György (dzsesszdobos, egyetemi tanár), Csuhaj-Barna Tibor (dzsesszbőgős, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára) Szaniszló Richárd (ütőhangszeres művész, vibrafon), Varga Gábor (zongoraművész.)

 

Szeptember 21.

15.00 (Liszt Központ): A mostohalány - A prágai Divadlo Máj társulata Gabriela Preissova drámáját - a 19. századi cseh realista irodalom csúcsteljesítményét - dolgozta fel. A történetet leginkább Leoš Janáček Jenůfa című operájából ismeri a világ.

19.00 (Színház): Borisz Davidovics síemléke - Az Újvidéki Színház az elmúlt évek egyik legizgalmasabb előadását hozta létre, amellyel bejárta a világ színpadait, több díjat hozott el a Pécsi Országos Színházi Találkozóról (legjobb társulat összjáték, legjobb zene) és a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljáról (legjobb előadás, legjobb férfi főszereplő), de az évad legjobb előadásaként megkapta a magyar kritikusok díját is. A darab Danilo Kiš azonos című regénye, a jugoszláv irodalom alapműve nyomán készült.

 

Szeptember 22.

15.00 (liszt Központ): Csetepaté - Két szlovák társulat (a Divadlo "A" és a Divadlo Shanti) állt össze Prievidzában, hogy színpadra állítsák Carlo Goldoni nagy sikerű komédiáját. A rendkívüli humorral megáldott társulat munkája igazán önfeledt szórakozást ígér!

18.00 (Liszt Központ): Macbeth - Diákszínházi társulat a moszkvai Foreign Language Centre csapata, és nem kisebb vállalkozásba fogtak, mint hogy színpadra vigyék Shakespeare sokat játszott, a gyilkos hatalomszerzés és az emberi lelkiismeret összecsapásának minden korban aktuális darabját - ráadásul angol nyelven.

19.30 (Színház) : Szentivánéji álom - Magyarország egyik legnagyobb múltú, a vidéki alternatív színházi élet példaértékű társulata a Soltis Lajos Színház Celldömölkről. A legendás Sitkei Színkörből kinövő társulat fiatal színészei és zenészei álltak össze, hogy modern formába öntsék Shakespeare örökbecsű művét Nagy Péter István fizikai színházi rendező és koreográfus vezetésével, aki a Színház - és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója.

 

Szeptember 23.

18.00 (Liszt Központ): 7 élet nélküled - Romániából Temesvárról érkezik az 1965-ös alapítású Teatrul Thespis társulata, amely a férfi és a nő összetartozását, a kapcsolatuk mibenlétét megragadni igyekvő mozgásszínházi előadással vesz részt a fesztiválon.

20.30 (Színház): Othello - Győri és inárcsi független társulatok, a RÉV Színházi és Nevelési Társulat és a KB35 hozták létre ezt a produkciót, amely a második Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) fődíjas előadása volt. Shakespeare tragédiája igazi minőségi színészi teljesítményekkel kel életre a Petőfi Színház deszkáin.

 

Szeptember 24.

12.00 (Liszt Központ): Talpuk alatt - A Nemzeti Táncszínház színházi nevelési programja (zárkörű előadás meghívott iskolai osztálynak + 30 fő érdeklődő közönség számára).

15.00 (Színház). Bánatóceán - Az oroszországi Szurgut városából érkező, s Moszkva és Szentpétervár mellett francia, spanyol és olasz fesztiválok közönségét is lenyűgöző Tyeatr plasztyiki i pantomimi "Grotyeszk" a mozgásszínház és a pantomim eszközeivel mutat be három etűdöt a fájdalom és keserűség témájára. Közülük az Alpesi ballada a belorusz író, Vaszil Bikov kisregénye nyomán készült, s egy olasz lány, Giulieta és egy belorusz fogoly, Iván szökését meséli el egy koncetrációs tábor poklából.

17.00 (Liszt Központ) : Pillangó
Henri Charrière regényét, amelyből Dustin Hoffman főszereplésével világhírű filmadaptáció is készült, nem kell bemutatni a tisztelt nagyérdeműnek. Tárnoki Márk rendezőszakos egyetemi hallgató a budapesti FAQ, a győri RÉV, valamint az iráncsi KB35 tagjaival karöltve állította színpadra a műből készült monodrámát, amelyet Balla Richárd előadásában láthatunk.

20.00 (Színház): Anka - A zágrábi Ludus Teatar csapata egy valós eseményeken alapuló társadalmi drámát álmodott színpadra mozgás- és rítusszínházi formában. A két lány közötti kibontakozó szerelem és az azt megtorolni akaró társadalmi közeg összecsapása kemény emberi és társadalmi kérdésekkel szembesít.

 

Szeptember 25.

14.00 (Liszt Központ) Igaz történet alapján - A Nemzeti Táncszínház színházi nevelési programja (zártkörű előadás meghívott iskolai osztálynak + 30 fő érdeklődő közönség számára).

18.00 (Színház) A félkegyelmű - A Komáromi Jókai Színház produkciója Dosztojevszkij híres regényét viszi színpadra a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház alkotója, Martin Huba rendezésében. A főszereplők között láthatjuk a Soproni Petőfi Színház népszerű művészetét, a Jászai-díjas Horányi Lászlót is.

ATEMPO.sk / soproniszinhaz.hu