Snétberger Ferenc gitárművész Magyar Örökség Díjat kapott

Snétberger Ferenc

Szombaton újabb Magyar Örökség Díjakat adtak át Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, az elismeréssel ezúttal is hét kiemelkedő személyiség és intézmény tevékenységét díjazták.

Ezúttal Magyar Örökség Díjban részesült Snétberger Ferenc gitárművészete és zenei tehetséggondozó munkássága is.

Mellette a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség folytonos küzdelme és a magyarság megtartásáért vállalt küldetése, Eötvös Loránd világhírű fizikus-geofizikusnak a magyar tudományt és oktatást példamutatóan szolgáló életműve, Féja Géza írói és szociográfiai munkássága is elismerésben részesült. A kuratórium szintén kitüntette az oktatói munkában 150 éves eredményes és a leányképzésben első Veres Pálné Gimnáziumot, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertet és Vidnyánszky Attila színházteremtő művészetét.

A Magyar Örökség Díj azon magyar személyeknek, intézményeknek és csoportoknak adható negyedévente, akik és amelyek tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport és tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.

 

Snétberger Ferenc Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas gitárművész és zeneszerző zenész család tagjaként 1957-ben Salgótarjánban született. Már gyermekkorában édesapja volt a példaképe, aki szintén gitározott. Klasszikus zenét és jazzgitárt tanult. Ma főként improvizációs művészetének és műfajokat átlépő játékának köszönhetően ismert.

Repertoárját hazájának roma hagyományai, a brazil zene és a flamenco éppúgy inspirálja, mint a klasszikus gitár és a jazz. Számos szólóalbuma jelent meg, és több albumon működött közre partnerként. Végigkoncertezte Európát, fellépett Japánban, Koreában, Indiában, Vietnamban és az USA-ban.

 

 

1995-ben, a holokauszt 50. évfordulójára komponálta „IN MEMORY OF MY PEOPLE“ (Népem emlékére) című, gitárra és nagyzenekarra írt művét, melyet népének ajánlott. A darab, melyet a hagyományos roma dallamok ihlettek, erőteljes véleménynyilvánítás az emberi szenvedés ellen. Kamarazenekari kísérettel maga a komponista mutatta be Magyarországon, Olaszországban és Németországban, valamint 2007-ben, a Nemzetközi Holokauszt-emléknap alkalmából, az Egyesült Nemzetek New York-i székházában és 2013-ban a berlini roma holokauszt emlékmű avatóján.

Szólistaként előadta Luciano Berio Sequenza XI (szólógitárra) című szerzeményét, zenekarral pedig Vivaldi, Rodrigo és John McLaughlin műveit interpretálta. Snétberger írt kísérőzenét filmhez és színdarabhoz. Számos világhírű művésszel adott közös koncertet Magyarországon és Európában.

 

 

2002-ben szülővárosa, majd 2010-ben Budapest díszpolgárává avatták. A Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjének és a Magyar Éremrend középkeresztjének birtokosa.

2005-ben Liszt Ferenc-díjat, 2014-ben Kossuth-díjat kapott. Prima díjas (2013), majd 2014-ben a MOB Fair Play díjazottja művészeti kategóriában.

2011-ben a Balaton közelében, Felsőörsön létrejött Snétberger Zenei Tehetség Központ alapító-névadója, művészeti igazgatója. E tevékenységéért is számos rangos elismerésben részesült, így a Tehetség Nagykövete kitüntető címben, 2015-ben a Hazám-díjjal ismerték el Snétberger Ferenc életművét.

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Raffay Zsófia