Elhunyt Karel Gott, a prágai csalogány

Nyolcvan éves korában elhunyt Karel Gott, akit a sajtó leggyakrabban "prágai csalogányként" emlegetett, de nem ritka a "Kelet Sinatrája", a "Prága aranyhangja" és a "cseh kultúra nagykövete" megnevezés sem.  Akut leukémiában szenvedett.

"A kor nem érdem. Az a fontos, hogy a nekem megadatott éveket hasznosan töltsem ki. Úgy érzem, nincs miért panaszkodnom, nincs mit sajnálnom. A hibákból, a kudarcokból is mindig tanultam, és igyekeztem levonni a tanulságokat" - nyilatkozta korábban Gott cseh újságíróknak.

Csehország és külföldön is ismert és elismert énekesénél 2015-ben nyirokcsomórákot állapítottak meg, amiből ugyan kigyógyult, de meggyengült az immunrendshzere, ezért az utóbbi években csak ritkán lépett fel, akkor is inkább kisebb koncerteken.

Júniusban a kerek jubileum alkalmával Csehországban két nagyszabású válogatás jelent meg Gott legnépszerűbb dalaiból Nejvetsí hity (Legnagyobb slágerek) 1964-2019 és Singly (Dalok) 300 címmel. Ez utóbbi Gott 1962 és 2019 között különböző hanghordozókon megjelent dalaiból tartalmaz válogatást. Mindkét válogatásban helyet kapott a Srdce nehasnou (A szívek nem alszanak ki) című, közelmúltban bemutatott dal, tulajdonképpen duett 14 éves, Charlotte nevű lányával.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Karel Gott legutóbbi dalai tavaly jelentek meg a Ta pravá (Az igazi) címet viselő albumban.

A cseh könnyűzene és szórakoztatóipar - immár fél évszázada - koronázatlan királya a Prágától nyugatra fekvő Pilsenben született. Villanyszerelőnek tanult, de szakmája művelése helyett már akkor is inkább a gitárt pengette. Szülővárosa néhány éve díszpolgárrá választotta. Václav Klaus volt államfőtől pedig magas állami kitüntetést vehetett át.

Először amatőrként lépett fel a hatvanas évek legendás prágai kávéházaiban - a Vencel téri Alfában, illetve a Vltavában -, de már 1963-ban a csehek Arany Csalogánya lett: a hallgatói, nézői szavazatok alapján elnyert kitüntető cím, amelyet tavaly már a 38. alkalommal szerzett meg, azóta szinte összeforrt a nevével. Hamar profi lett belőle, 1964-ben saját csapatot alakított, a híres Apollo színházat. 1967-ben féléves szerződést kapott az Egyesült Államokban, Las Vegasban.

Karel Gott pályafutása során szinte mindent énekelt: népdalt, operettet, balladákat, country-dalokat, sanzont és természetesen lírai tánczenét, mindig nagy sikerrel. Pályafutása során mintegy 40 millió albumot adott el.

A statisztikák szerint mintegy 1650 dalát rögzítették, és külföldön is a keresett énekesek közé tartozik. Több filmben is szerepelt, sok filmzenében hallható a hangja, például a Maja, a méhecske című rajzfilm dalát is ő vette fel.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Külföldi sikereit főleg Németországban és Ausztriában aratta, mindkét országban szinte saját énekesüknek tekintik Gottot. Nem véletlen, hogy a hatvanas évek végén, amikor a szocialista Csehszlovákia nem volt tagja az Eurovíziónak, Gottot az osztrákok kérték fel, hogy képviselje őket a tekintélyes Eurovíziós fesztiválon. Gottal életre szóló szerződést kötött dalai nyugati forgalmazására a német Polydor cég, amely ma is tartja, hogy ez kitűnő üzlet volt. Gott igen népszerű Oroszországban és Lengyelországban, fellépett a híres New York-i Carnegie Hallban.

Karel Gott elismertségét mi sem jelzi jobban, mint hogy 2003 januárjában a művészek egy csoportja őt javasolta a cseh államfői tisztségre. Az énekes ugyan nem indult a posztért, de a nagy port felvert eset mutatja társadalmi elfogadottságát.

A legendás énekes csak 2007-ben, 68 éves korában nősült meg: Las Vegasban vette el barátnőjét, az akkor 31 éves Ivana Macháckovát. Az esküvő szűk körben zajlott, csupán a pár kétéves kislánya, Charlotte, valamint a menyasszony édesanyja, Blanka vett részt rajta. Az esküvő után fél évvel Gott negyedszer is boldog apa lett: megszületett negyedik kislánya, Nelly. Mindkét kislány nagyon tehetséges, Charlotte már két musicalben is szerepelt.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

"Tehetségének természetesen örülünk. Charlotte azt állítja, színésznő szeretne lenni. Mi azonban azt mondjuk neki, hogy jelenleg az iskola a legfontosabb. És ezt be is tartjuk" - nyilatkozta Gott.

Az énekesnek korábbi kapcsolataiból két felnőtt lánya is van, Dominika és Lucia; mindkettővel nagyon szoros kapcsolatot tart fenn, akárcsak azok édesanyjaival.

Amíg rendszeresen turnézott, Gott egy-egy fellépéséért a prágai sajtó szerint átlagban 300-500 ezer koronát (3,9-6,5 millió forint) kapott, és ezzel az ő gázsija volt a legmagasabb a cseh énekesek között.

Karel Gottról az évek folyamán számtalan könyv jelent meg. Első önéletrajzát - Zwischen zwei Welten: Mein Leben (Két világ között: Életem) címmel - öt éve jelentette meg a müncheni Riva könyvkiadó.

ATEMPO.sk
Fotó: František Ortmann