60 éves Balogh Kálmán cimbalomművész

60 éves Balogh Kálmán cimbalomművész

A világszerte népszerű cimbalomművész, Balogh Kálmán 1959-ben született Miskolcon. A 60. születésnapját a közönséggel is megünnepli október 30-án a Zeneakadémián.

Annak ellenére, hogy híres cigányzenész család sarja, szülei mérnöknek szánták. Tizenegy éves korában azonban szüleivel látogatást tett híres nagybátyánál, Balogh Elemérnél, aki akkoriban a világot járta és ritkán tartózkodott otthon.

Megmutatott egy bonyolult román dallamot unokaöccsének, aki 15 perc alatt megtanulta azt, anélkül, hogy bármiféle zenei előtanulmánnyal rendelkezett volna. Ez az eset megváltoztatta Balogh Kálmán jövőre vonatkozó terveit.

Két év múlva már a miskolci Avas Táncegyüttes zenekarában muzsikált, 1980-ban pedig átvehette cimbalom-szolfézs-énektanári diplomáját a Zeneakadémián.

 

 

Repertoárja a magyar- és más népek zenéjétől, autentikus cigány-klezmer zenén és mindezek feldolgozásán át, a világzenén keresztül a jazz és klasszikus zenéig terjed. Játszott komolyzenét a Budapest Fesztiválzenekarral, készített jazzlemezt David Murrayvel, leginkább azonban a kelet-európai és balkáni – magyar, zsidó és cigány – népzenék avatott előadójaként tartják számon.

Szinte valamennyi magyar autentikus zenét játszó együttessel muzsikált már, többek között a Jánosi, Ökrös, Téka, Méta, Mákvirág, Muzsikás, Vízöntő, Zsarátnok, Vasmalom, Fonó és Üsztürü együttesekkel. Németországban több hónapig turnézott Kuti Sándorral és Budai Sándorral az André Heller által rendezett Magneten Cigány Show-val, aminek ő volt a zenei igazgatója is.

 

 

A kortárs zene is hatással volt rá, többször koncertezett a Miskolci Új Zenei Műhellyel, a 180-as csoporttal és Márta Istvánnal. Fellépett különböző jazzformációkkal is, mint például BDS Collection (Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Dés László), Improvocation (Arnie Somogyi, Tony Lakatos), Quartett B (Borbély Mihály), Dresch Quartett, Archie Shepp, Vukán György, Lakatos Ágnes, Budapest Ragtime Band. Kodály Háry János szvitjét olyan neves zenekarokkal adta elő, mint a brooklyni, a philadelphiai, a miami, a tallinni és a madridi szimfonikusok.

Rendszeresen zenél felvidéki előadókkal, muzsikusokkal, többek közt Korpás Évával, Szunyog Zsuzsával, a CimbaloghTrió tagjaként pedig Lakatos Róberttel is.

 

 

FOTÓS BESZÁMOLÓNK EGY KONCERTRŐL KORPÁS ÉVÁVAL

 

Több mint húsz éve működő zenekara, a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band éppolyan nyitott a kelet-európai és a balkáni vokális és hangszeres cigány zenékre, mint a jazzre és a vendéglátó-ipari cigányzenei hagyományra. Lemezeik – Roma vándor, Aroma, Gipsy Colours, Aven Shavale – könnyedén emelkednek felül a tér és a zenei stílusok kötöttségein.

A koncertezés mellett saját lemezeken és vendégművészként több mint 100 cd-n hallani játékát.

Több díj birtokosa, A Népművészet ifjú mestere, Fonogram díj, eMerTon díj, Artisjus, Kodály díj, Az év zenésze, Bezerédj díj, Magyar Örökség díj és Martin György díj.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén 2007 óta tanít.

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Raffay Zsófia