Igazi szabad lélek - Kovács Kati születésnapjára

Kovács Kati Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, énekesnő, dalszövegíró, színésznő ma ünnepli születésnapját. A magyar könnyűzenei élet kiemelkedő egyénisége, aki a 20-21. század egyik legtermékenyebb és legsokoldalúbb művészei közé tartozik.

Verpeléten született 1944. október 25-én, de élete első húsz évét Egerben élte le édesanyjával és két testvérével. Középiskolás korában kezdett énekelni, a gimnázium zenekarával Little Richard-dalokat játszottak, s mivel a jazz is nagyon közel állt hozzé, otthon Ella Fitzgerald stílusát gyakorolgatta.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

1962-ben jelentkezett először a Ki mit tud?-ra, de az országos döntőbe már nem került be, a zsűri eltanácsolta „üvöltözésnek” titulált előadásmódja miatt.

Az igazi sikert 1965-ben a második Ki mit tud? hozta meg számára, amire az édesanyja adta be a jelentkezést. A versenyt hosszú fordulókon, sok-sok dalon át végül megnyerte, és Ő lett az „Év hangja”. Egy csapásra országos hírű sztár lett.

1966-ban a sikerszéria tovább folytatódott, a magyar Táncdalfesztiválok történetének első győztese lett, Nem leszek a játékszered című dalával négy díjat is elhozott a fesztiválról.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Iskola jazz tanszakán folytatta, többek között Vukán György tanítványaként.

Az 1970-es évekre már elismert előadóművészként sorra jelentek meg nagylemezei. 1972-ben ismét táncdalfesztivált nyert, az Add már, uram, az esőt! című dallal, mellyel Drezdában is sikeres lett.

Különböző stílusokban alkotott, de a hagyományos tánczenéhez is vissza-vissza tért, az ezekben az években felvett Ha legközelebb látlak, Indián nyár, Találkozás egy régi szerelemmel és más dalok örökzöld slágerekké váltak.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A magyar könnyűzene legismertebb együtteseivel dolgozott együtt és készítette albumait, így az Illés, Metro, Omega, LGT, V’Moto-Rock, Fonográf együttessel. Dalait pedig olyan élvonalbeli szövegírók és zenészek munkája teszi teljessé, mint Presser Gábor, Szörényi Levente, Demjén Ferenc, Koncz Tibor, Lerch István, Adamis Anna és Szenes Iván.

Énekesnőként bejárta a világot, s nem csak a külhoni magyarok körében volt népszerű, de Bulgáriában és Lengyelországban külön tévéshowt csináltak vele, az NDK-ban pedig 1974-ben a legnépszerűbb külföldi előadónak választották.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Kovács Kati számos rekordot tudhat a magáénak:

42 nagy és 92 kislemeze jelent meg, ebből 25 külföldön. Több mint háromszáz gyűjteményes albumon jelentek meg felvételei, legalább 500 dal van a repertoárjában. Lemezei világszerte több mint tízmillió példányban keltek el, a magyar hanglemezgyártás történetében neki jelent meg a legtöbb szólólemeze.

Idehaza az ő dalait dolgozták föl legtöbbször, s előadták már őket angolul, németül, franciául, finnül, spanyolul, olaszul, csehül és oroszul is.

Pályafutása során művészi tevékenységét szinte minden rangos díjjal elismerték. 1986-ban átvehette a legmagasabb zenei kitüntetést, a Liszt Ferenc-díjat, majd 2014-ben (magyar könnyűzenei kultúrában játszott műfajteremtő szerepéért, határainkon túl is nagy népszerűségnek örvendő, páratlanul gazdag előadóművészi tevékenységéért, több évtizedes művészi pályafutása elismeréseként) megkapta hazája által a kultúra és a művészet területén adható legmagasabb állami elismerést, a Kossuth-díjat.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Magas színvonalú zenei munkásságáért a Magyar Államtól még 1978-ban Állami Ifjúsági Díjat, 1980-ban SZOT-díjat, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, 2011-ben (határainkon túl is nagy népszerűségnek örvendő előadóművészete, sokoldalú művészi munkássága elismeréseként) a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapta. A szakma többek között 2006-ban (a magyar zeneművek bemutatása és megismertetése érdekében végzett kimagasló tevékenységéért) Artisjus Életmű-díjjal jutalmazta. 2011-ben (a hazai könnyűzenei kultúra megteremtésében és népszerűsítésében betöltött kiemelkedő szerepéért, életművének elismeréseként) Budapest főváros díszpolgárának választották. Művészi tevékenységét elismerve 2013-ban Egerben, 2015-ben pedig Budajenőn is díszpolgárrá avatták.

 

Eddig nem publikált Kovács Kati felvételek DVD-n és dupla CD-n

 

Kovács Kati jelenleg is folyamatosan színpadon van, számos önálló nagykoncertje volt többek között a Művészetek Palotájában, a Pesti Vigadóban, az Erkel Színházban, de fellépett Sziget Fesztivál és az EFOTT nagyszínpadán, A38 Hajón vagy Budapest Sportarénában.

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Soós Lajos