A Speranta együttes, a felvidéki Babindák Istvánnal is ott lesz az X-Faktor táborában

A Speranta együttes, a felvidéki Babindák Istvánnal is ott lesz az X-Faktor táborában

Az 2019-es X-Faktor válogatóin hallott fellépők közül az egyik kiemelkedő zenei produkciót a Speranta együttes mutatta be. Népdalegyveleggel álltak a színpadra, a Kis kece lányom és a Ha megfogom az ördögöt című dalokat dolgozták fel igazán kitűnően.

A frissen alakult formáció tagjai, az X-Faktorban már bemutatkozott Oláh Szandra (ének), valamint Balogh Zsolt Noé (gitár, vokál), Kovács Antal Máté (ütőhangszerek, zenekarvezető) és a felvidéki származású Babindák István (szaxofon, klarinét, zongora).

 

 

Babindák István Zselízen született, a Párkány és Zselíz közt elhelyezkedő Csatán élt szüleivel és két testvérével. A csatai Baross Gábor Alapiskola diákjaként 9 évesen kezdett zenét tanulni a zselízi művészeti iskolában furulya szakon. Három év furulya után klarinéton folytatta tanulmányit. Már akkor első helyen végzett a fúvós hangszerek kategória országos versenyén.

Elsőként nyert felvételt az Európai Roma Zenei Szakkollégiumba, azaz a mai Snétberger Zenei Tehetség Központba. Középiskolai tanulmányait már Budapesten, az Egressy Béni Református Művészeti Középiskolában végezte. Felsőfokú végzettséget pedig a budapesti Vienna Konservatoriumban szerzett.

 

Babindák István

 

A klasszikus zene, a jazz és a cigány zene egyaránt közel áll hozzá. Számos formációban láthatjuk, hallhatjuk tehetségét. Közel négy éve foglalkozik Django Reinhardt zenéjével, melyet Valami swing nevű formációjával népszerűsít hazai és külföldi fesztiválokon.

 

 

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk