Elsőként adták át a Kertész Imre és Kertész Magda emlékére alapított díjat - a Virtuózok felfedezettje, Váradi Gyula kapta meg (+VIDEÓ)

Elsőként adták át a Kertész Imre és Kertész Magda emlékére alapított díjat - a Virtuózok felfedezettje, Váradi Gyula kapta meg

A Nobel-díjas író ma, november 9-én lenne 90 éves. Ez a kerek évforduló adta az ötletet a Kertész-házaspár egykori jóbarátja, Johannes von Duisburg operaénekes számára, hogy a budapesti Rotary Clubbal közösen egy olyan díjat alapítson, amelynek célja a művészet és a kultúra rászoruló, rendkívüli tehetségeinek segítése, hogy ezzel tovább vigyék Kertész Imre és Magda szellemiségét.

Amint azt a díj kezdeményezője, Johannes von Duisburg elmondta, ötletét lelkesedéssel fogadták a Rotary Clubban, az igazgatóság és Aaron Hales elnök hamarosan a klub hivatalos projektjének nyilvánította azt.

“Kertész Imre és felesége, Magda egyaránt elkötelezett Rotary-klubtagok voltak, akik nagyra értékelték az emberi kapcsolatokat és egymás segítését. A díj létrehozásával reméljük, hogy ebben a szellemben folytatjuk és támogatjuk a tehetségek munkáját, ezért is éppen az író születésnapján indítottuk el ezt a díjat. - hangsúlyozta az alapító, Johannes von Duisburg.

A Rotary olyan világszervezet, amelyben különböző foglalkozású emberek készek vállalni a humanitárius szolgálatot. Szakmai és magánéletükben magas etikai alapelveket követnek. Arra törekednek, hogy a világban terjedjen a megértés és a jó szándék.

 

Váradi Gyula

 

Két korábbi tagjuk emlékének tiszteletére a Rotary Club Budapest-City létrehozta a Kertész Imre és Kertész Magda-díjat.

A díj évente lehetőséget ad egy tehetséges művésznek, hogy pénzügyi támogatást kapjon szakmai fejlődéséhez, mely együtt jár ezzel a címmel:

„ROTARY Club Budapest-City Kertész Imre és Kertész Magda-díj rezidens művésze”, egyéves időtartamra.

Ez idő alatt a győztesnek lehetősége van az ezzel járó megnövekedett ismertséget a klub támogatását kihasználni.

 

 

“Nagyon hálásak vagyunk minden segítségért, amelyet a Kis Virtuózok Alapítványtól kaptunk, különösen alapítóiktól, Peller Marianntól és Dr. Batta András elnöktől." – jelentette ki Johannes von Duisburg.

“Dr. Batta számos érdemdús fiatal művészt ajánlott nekünk, és mi kiválasztottuk az általunk legmegfelelőbbnek tartott jelöltet a világszerte elsőként odaítélt Kertész Imre és Kertész Magda-díjhoz.

Váradi Gyula hegedűművész mindannyiunk szívét megérintette Ernest Bloch „Nigun” című darabjának csodálatos előadásával, melyet Szüts Apor kíséretében játszott el a díjátadó estéjén Kertész Imre és Magda emlékének tiszteletére. Nagy örömünkre szolgál, hogy Váradi Gyula, ez a fiatal roma származású klasszikus zenész mostantól egy évig klubunk támogatott művésze lesz, és általa szorosabbra fűzhetjük kapcsolatainkat ezzel a nagyszerű magyar kezdeményezéssel, a Virtuózokkal.” - fejezte be mondandóját Johannes von Duisburg.

 

Váradi Gyula

 

Szintén a Nobel-díjas író 90. születési évfordulójához kapcsolódott a Kertész Intézet november 8-i megemlékezése, mely alkalomból felavatták a Fiumei úti sírkertben a Kertész-házaspár síremlékét, illetve jelen voltak a Rotary Club képviselői és Váradi Gyula is.

Váradi Gyula hegedűművész a Virtuózok 2016-os “Nagyok” korcsoportgyőzteseként rengeteg fontos fellépésen van túl, koncertezett már többek közt New Yorkban, Dublinban és Berlinben is, a Virtuózok Kamaraegyüttes egyik alapító tagja. Az együttes november 13-án indul kanadai turnéra, útjuk során Ottawában, Montreálban és Torontóan lépnek fel, az ottani magyar nagykövetség és az NKA támogatásával.

 

 

Váradi Gyulával a magyar közönség legközelebb december 30-án találkozhat a Müpában, a Virtuózok Jubileumi Ünnepi Hangversenyen.

ATEMPO.sk
Fotók: 4K Médiastúdió