Amatőrök dirigálják a Budapesti Fesztiválzenekart a Müpában

Budapesti Fesztiválzenekar

Az amatőrök számára először meghirdetett karmesterpályázat győztesei fogják vezényelni a Budapesti Fesztiválzenekart 2020. február 2-án a Beethoven-maratonon a Müpában.

A verseny eredményeként a koncerten Beethoven 7. szimfóniájának előadásán Füzi Nóra korrepetitor az 1., Molnár András jogász a 2., Szabó Péter csellóművész a 3., Harkányi Árpád aneszteziológus pedig a 4. tétel alatt fogja dirigálni az együttest a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A kétfordulós pályázaton 117-en indultak, a második fordulóba tizenhárman jutottak tovább. Közülük választotta ki a háromtagú zsűri - Dubóczky Gergely, Cser Ádám és Vass András karmesterek - a négy befutót. Ebben a körben is nagyon színes volt a mezőny: a versenyzők között volt marketingigazgató, gyermekpszichológus, gépészmérnök, szerszámtervező mérnök, zongora és fuvola szakos zeneakadémista és pénzügyi szakember is.

"Függetlenül attól, ki honnan érkezett, a Beethoven iránti rajongás közös pont volt" – mondta Dubóczky Gergely, a zsűri elnöke.

A négy győztesre a következő hónapokban egyéni mentorálás vár, hogy a zenekari próbára és a február 2-i koncertre a több mint 1500 fős Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönsége elé maximálisan felkészülve érkezzenek.

 

 

A Müpa és a BFZ közös maratonján korábban Csajkovszkij, Bach, Beethoven, Bartók, Mozart, Schubert, Dvorák, Stravinsky, Mendelssohn és Schumann, Brahms, Leonard Bernstein, majd Debussy és Ravel volt a főszereplő.

Idén a klasszikus zene egyik legnagyobb szupersztárja, Ludwig van Beethoven zenéje áll a középpontban a komponista születésének 250. évfordulója alkalmából.

A maratoni napon a fellépők között lesz az Óbudai Danubia Zenekar, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Győri Filharmonikus Zenekar, a Budapesti Vonósok és a Pannon Filharmonikusok is. A BFZ művészei a zárókoncert mellett kamarakoncerttel is készülnek a közönségnek, és gyerekkoncert is színesíti a programot.

A Beethoven-maraton egyes programjaira néhány jegy még elérhető, az esemény zárókoncertje teltházas.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Budapesti Fesztiválzenekar