Már csak néhány óra és kezdődik a 2019-es X-Faktor első élő show-já. A bejutott versenyzők hónapokon át küzdöttek, hogy ott lehessenek a legjobbak közt.
Nagy örömünkre idén sem maradunk felvidékiek nélkül, akik most már azért menetelnek, hogy akár ők legyenek az RTL Klubon futó tehetségkutató 9. évadának győztesei is.
A C.O.O.L. duó tagjai, a 17 éves rimajánosi Kovács Bence és a 14 éves rimaszombati Orosz Dani nemcsak évek óta zenésztársak, hanem barátok is, ami a Csillagvirágnak és Pako Máriának is köszönhető. A családjuk, az iskoláik és az egész gömöri régió mellettük áll.
Úgy, ahogy a 16 éves balogújfalusi Ruszó Tibor mellett is, aki a Bátkai iskola végzőse. Ő hat éves kora óta zenél és már korábban is szeretett volna jelentkezni a tehetségkutatóba. De megérte várnia, hisz most már olyan jelzőkkel is illeték, mint az „évad legjobb énekese”.
Valamint ott lesz még a zselízi Babindák István is, aki Sperante együttes oszlopos tagja.
És most itt a lehetőség, hogy támogassuk őket a céljaik elérésében. Szavazhatunk rájuk az RTL24 ingyenesen használható applikációval (Appstore, Google Play), illetve SMS-ben a műsor folyamán feltüntetett emeltdíjas telefonszámon (egy telefonról max. 10 szavazat).
Nézzétek az RTL Klub adását 20.00 órától és szavazzatok!
A csapatok:
Puskás Peti és a zenekarok
C.O.O.L.
Speranta
Take 3
ByeAlex és a fiúk
Gödöllei Emánuel
Ruszó Tibor
Vanek Andor
Gáspár Laci és a 25+osok
Balogh Antal (Anti bácsi)
Burai Renátó
Zdroba Patrik
Dallos Bogi és a lányok
Bagdi Enikő
Dárdai Blanka
Huszár Aletta
Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!