Szurkolunk Ruszó Tibinek – jön az X-Faktor következő élő adása

Szurkolunk Ruszó Tibinek – jön az X-Faktor következő élő adása

Ma este folytatódik az X-Faktor tehetségkutató. Felvidéket egyedüliként Ruszó Tibi képviseli, aki a gömöri, mindössze 170 lakosú Balogújfaluból származik.

A kitűnő hangú fiatal énekes az eddigi adások során sok-sok embert megérintett hangjával és élettörténetével is. Mint ahogy azt több helyen is elmondta, szegény roma családból származik, sokszor kell kölcsönkérniük, és az is előfordult, hogy nem volt mit enniük.

A tehetségkutató körüli események felforgatták az életét, de ez új kapukat, lehetőségeket nyit meg előtte. Ma este egy újabb lépcsőfokhoz érkezik, amikor újból élőben hallhatjuk az X-Faktor színpadán.

Kíváncsian várjuk mentorával ezúttal milyen dalra esett a választásuk. Bízunk benne, hisz olyan hangi adottságokkal rendelkezik, mellyel bármit elénekel.

De ahhoz, hogy a további adásokban is láthassuk, hallhassuk szüksége van a szavazatokra, mert sok múlik a nézőkön.

Szavazni az RTL24 ingyenesen használható applikációval (Appstore, Google Play), illetve SMS-ben lehet a műsor folyamán feltüntetett emeltdíjas telefonszámon (egy telefonról max. 10 szavazat).

Nézzétek az RTL Klub adását 20.00 órától és szurkoljunk Tibinek!

 

A csapatok:

Puskás Peti és a zenekarok

Take 3

ByeAlex és a fiúk

Gödöllei Emánuel
Ruszó Tibor
Vanek Andor

Gáspár Laci és a 25+osok

Burai Renátó
Zdroba Patrik

Dallos Bogi és a lányok

Bagdi Enikő
Dárdai Blanka

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk