Novák Péter, Pál Ferenc és Balázs János is díjat kapott

Novák Péter, Pál Ferenc és Balázs János is díjat kapott

Novák Péter színész, énekes, zeneszerző, műsorvezető és Pál Ferenc római katolikus pap, mentálhigiénés szakember kapta idén a Magyar Fiatalokért díjat. Balázs János zongoraművész Pro Voluntarius díjban részesült.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a budapesti díjátadón arról beszélt,

az elismerésekkel olyan embereknek mondanak köszönetet, akik nem azért szolgálnak, mert ezért elismerést várnak, hanem segítő tevékenységükkel nem kérkedve csendben teszik a dolgukat és "annál is többet".

Az ifjúsági területen elért kiemelkedő teljesítményt elismerő díj mellett az eseményen átadták a Brunszvik Teréz-díjat, a Szent Kristóf a Gyermekekért díjat, a Voluntarius és az Esélyteremtésért díjakat is.

Novák Katalin azt mondta: felsorolni is sok azt a támogatásfajtát, amelyeket 2010 óta a kormány bevezetett Magyarországon. Az állam feladata, hogy a megfelelő jogszabályi környezetet kialakítsa. Hosszú távú kiszámítható feltételeket kell biztosítani a gyermekvállaláshoz és -neveléshez, illetve segítséget kell nyújtani azoknak, akik nehéz helyzetbe kerültek - fűzte hozzá.

Az államtitkár a díjazottakat fontos embereknek nevezte, akik "nemcsak dolgoznak, hanem szolgálnak", többet tesznek az "előírtnál" és hitelesen küzdenek ezekért a célokért.

Novák Péter munkássága számos területén, művészként és civil vállalásai kapcsán kiemelkedően sokat tett a magyar fiatalokért (Fölszállott a páva, Novák Péter és az Etnofon, ...). Színdarabjaival, minőségi ifjúsági műsoraival rendkívül sokat tesz azért, hogy a magyar fiatalok megszeressék és megismerjék a magyar kultúrát. Társadalmi célú munkái kapcsán fiatalokkal együttműködve, oktatási programok kidolgozásával igyekszik minél szélesebb rétegekhez eljutni a fenntarthatóság témakörében.

A méltatás szerint Pál Ferenc (Feri atya), a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének munkatársa hivatásának tartja a fiatalok testi, lelki, szellemi, társas, csoportos, spirituális egészségének és jóllétének megszerzését, fenntartását, fejlesztését, az egészség és a jóllét romlásának megelőzését. Papi pályafutásának kezdetétől tart heti rendszerességgel hittanórákat, előadásokat fiataloknak pszichológia, teológia és mentálhigiéné témakörében.

A Magyar Fiatalokért díj emlékplakettjét két fiatal iparművész, Gelley Kristóf és Mátyás Zoltán tervezte.

Az eseményen Szent Kristóf a Gyermekekért díjjal tüntették ki Blatniczky László gyermek diabetológust, az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő főorvosát és Bogár Zsuzsa tanácsadó szakpszichológust, az Ágacska Alapítvány elnökét és Ladányi-Nagy Juditot, a Székesfehérvári Család-és Gyermekjóléti Központ családsegítőjét.

Pro Voluntarius díjban részesült a Re-Formáló Egyesület és a Csodalámpa Alapítvány, továbbá Balázs János zongoraművész, akit Balog Zoltán református lelkész, az emberi erőforrások volt minisztere méltatott, illetve Katus Attila tanácsadó, személyedző.

Az Esélyteremtésért díjat a méhnyakrák megbetegedésben érintett nők támogatását végző Mályvavirág Alapítvány kapta.

Brunszvik Teréz-díjban részesült Jónásné Törőcsik Magdolna nyugalmazott kisgyermeknevelő, a kaposvári bölcsődei központ egykori munkatársa, Goráné Szűcs Erika szegedi kisgyermeknevelő, valamint Izsóné Lócskai Andrea, a Kőbányai Napsugár Bölcsőde kisgyermeknevelője, Keskenyné Péntek Ágnes szolnoki bölcsődei intézményegység vezető és Tímárné Hunya Tünde, a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karának főiskolai docense.

ATEMPO.sk / MTI