Szombaton este a harmadik élő adással folytatódott az X-Faktor tehetségkutató az RTL Klubon. Hat döntős lépett a színpadra és köztük volt a felvidéki Ruszó Tibor is.
Erre az estén változtak a szabályok és két körben búcsúztattak 1-1 versenyzőt a tehetségkutatóból.
Az első körben Tibi Luis Fonsi megaslágerét, a Despacitot adta elő. Ez volt az első alkalom, hogy nem magyarul énekelt, valamint hogy táncolni is láthattuk a színpadon. A zsűritagok díjazták, hogy egy új oldalát is megmutatta a fiatal felvidéki énekes.
A nézők szavazatai alapján végül Bagdi Enikő búcsúzott a műsortól, aki nagyon csalódott volt.
Ezt követően újra indult a szavazás és megjöttek a székek is, összesen kettő, majd az öt versenyző újabb dalokkal állt a színpadra.
Tibi és mentora ezúttal egy rockosabb dalt választott, Mester Tamás Szabadíts fel című szerzeményét, melyben a szepsi születésű Demko Matyi zongorán kísérte. A produkció megosztotta a zsűrit, de végül négy szavazattal széket kapott Tibi és ott is maradt a műsor végéig.
A balogújfalusi 16 éves srác igaz izgult, de ezúttal is megérdemelten jutott tovább a következő élő showba. A műsortól pedig Burai Renátó búcsúzott.
Már csak két adás vár a versenyzőkre és eldől, ki nyeri idén az X-Faktort.
A csapatok:
Puskás Peti és Dallos Bogi már csapattagok nélkül maradt
ByeAlex és a fiúk
Gödöllei Emánuel
Ruszó Tibor
Vanek Andor
Gáspár Laci és a 25+osok
Zdroba Patrik
Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: X-Faktor
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!