Ma este az X-Faktor döntőjébe juthat Ruszó Tibi – mutatjuk ki lesz a duettpartnere

Szombaton este az elődöntővel folytatódik az X-Faktor tehetségkutató az RTL Klubon. A felvidéki Ruszó Tibor is ott van a legjobb négy énekes között.

A show igazán különleges lesz az X-Faktor versenyzőinek életében. Ezúttal is két alkalommal állnak a színpadra, de most először nem egyedül, hanem duettpartnereikkel is bemutatkoznak.

Ruszó Tibi választása talán nem is lesz meglepő, hisz Kökény Attilával adnak elő majd egy közös dalt. Nem is olyan rég már egy budapesti szórakozóhelyen is felléptek közösen:

ITT A VIDEÓ: Így énekelt Ruszó Tibi Kökény Attilával a budapesti éjszakában

Kíváncsian várjuk, milyen dalokat választottak ByeAlex-el, és hogy hogyan fogadja majd a zsűri és a közönség. Tibi eddig egyszer sem került a veszélyzónába, reméljük ez most is így marad.

De mellette szüksége van a szavazatokra is, mert sok múlik a nézőkön.

Szavazni az RTL24 ingyenesen használható applikációval (Appstore, Google Play), illetve SMS-ben lehet a műsor folyamán feltüntetett emeltdíjas telefonszámon (egy telefonról max. 10 szavazat).

Nézzétek az RTL Klub adását 20.00 órától és szurkoljunk Tibinek!

 

A csapatok:

Puskás Peti és Dallos Bogi már csapattagok nélkül maradt

ByeAlex és a fiúk

Gödöllei Emánuel
Ruszó Tibor
Vanek Andor

Gáspár Laci és a 25+osok

Zdroba Patrik

 

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: X-Faktor