A különdíjas Kristóf Áron útja a Fölszállott a pávában (+VIDEÓ)

A különdíjas Kristóf Áron útja a Fölszállott a pávában (+VIDEÓ)

A Fölszállott a páva 2019-es gyerekévadának első élő adásában mutatkozott be a dernői Kristóf Áron.

A 12 éves felvidéki srác néptáncos családból származik, két éves kora óta táncol, és emellett hegedül is. Szülei mellett testvére, Kristóf Bálint is sikeres táncos, zenész.

Édesanyja szerint bármit képes lesz elérni az életben, hiszen nagyon céltudatos és kitartó fiú. Vágya, hogy egyszer hivatásos táncossá váljon, ezért a Pávát nagy lehetőségnek tartja a tapasztalatszerzésre és tanulásra

“Itt nálunk ilyen tájszólással beszélnek. Nagy büszkeség, meg kell őriznünk.” - mondta Áron első kisfilmjében.

 

 

Az élő elődöntőben Az én lábam kijárja címmel bogártelki legényest táncolt. Az előadás különlegessége volt, hogy hegedűvel kezdte a produkciót, amelyben a tornaljai Parapács zenekar működött közre (az idei műsor házi zenekara). 

 

 

A produkciónak köszönhetően szabadkártyával jutott a középdöntőbe, ahol gömöri botolót valamint verbunkot táncolt.

 

 

 

A döntőbe végül nem jutott be, de mégsem tért haza üres kézzel. Szereplésével kiérdemelte az Emberi Erőforrások Minisztériumának különdíját és átvehette az egymillió forintos nyereményt.

 

Kristóf Áron

 

Szívből gratulálunk Áronnak és felkészítőinek, akik egyben családtagjai is. Sok sikert kívánunk a jövőben is.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Váradi Levente / MTVA és Szigetváry Zsolt / MTI