Zenthe Ferenc Emlékév lesz idén Salgótarjánban

A száz éve született Zenthe Ferenc színművész, a nemzet művésze emlékéve lesz az idei Salgótarjánban: a nevét viselő színház és a város önkormányzata csaknem húsz programot rendez.

Az emlékévben egyebek mellett drámapályázatot írnak ki, könyvet jelentetnek meg, de elkészül a Zenthe-tortaszelet és kiadják a Zenthe-emlékérmet is - hangzott el a programokról tartott sajtótájékoztatón Salgótarjánban.

Ifjabb Zenthe Ferenc, az emlékév fővédnöke felidézte, hogy hogy édesapját mindig is szeretet vette körül és neve a későbbi generációk számára is ismert maradt. Ezért sokat tesz a salgótarjáni társulat is - tette hozzá.

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere azt mondta, mindent megtesznek, hogy Zenthe Ferenc neve minél tovább éljen a köztudatban.

Simon Lajos, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház igazgatója az emlékév eseményeit ismertetve elmondta:

januárban nyílt drámapályázatot hirdetnek meg, olyan műveket várnak, amelyek Zenthe Ferenc filmjeiből merítik témájukat, emellett megjelentetik a salgótarjáni színjátszás és a Zenthe Színház történetét feldolgozó könyvet is.

A városi Dornyay Béla Múzeum kiállítást rendez áprilisban, a színház pedig a tájelőadások helyszínein vándorkiállításon mutatja be névadója életét.

Egyházi koncertet is szerveznek Zenthe Ferenc születésnapja tiszteletére, szeptemberben filmjeit vetítik az Apolló moziban.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Ősszel diákok számára szerveznek vetélkedőt Salgótarján színjátszásából és Zenthe Ferenc életéből.

Április 23-án, Zenthe Ferenc születésnapjának előestéjén díszvacsorát tartanak jeles színházi személyiségek, pályatársak és a nemzet színészei részvételével a művelődési központ üvegcsarnokában.

Hagyományosan koszorúznak Zenthe Ferenc sírjánál a Farkasréti temetőben április 24-én, 26-án pedig Zenthe-emléknapot tartanak Salgóbányán.

A 2020/21-es bajnoki szezon első hazai mérkőzése előtt megrendezik a Magyar Színészválogatott és az idén száz éves Salgótarjáni Bányász Torna Club (SBTC) nagypályás labdarúgó mérkőzését.

Mint Simon Lajos elmondta, a Magyar Posta a Jeles magyar előadóművészek sorozatban Zenthe Ferencről bélyeget bocsát ki áprilisban, Salgótarjánban pedig elkészül a Zenthe-tortaszelet, a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Nógrád Megyei Szervezete pedig Zenthe-emlékérmet ad ki a színházzal közösen, az önkormányzat támogatásával. A bronz érme előlapján a színművész portréja, hátlapján szülőháza látható.

Zenthe Ferenc (1920-2006) Salgótarján salgóbányai városrészében született. Első filmszerepét Nagy Sándor honvédtábornokként 1953-ban alakította a Föltámadott a tengerben, játékfilmben utoljára a Magyar vándor című filmben szerepelt 2004-ben. Legnagyobb ismertséget hozó filmsorozata A Tenkes kapitánya volt, szerepelt a Szomszédok című teleregényben és A Szabó család című rádiósorozatban is.

Zenthe Ferenc tiszteletére Salgótarjánban 2006-ban emlékparkot alakítottak ki, ahol két évvel később mellszobrát is felavatták. 2012-től minden évben Zenthe-emléknapot szerveznek, a 2012-ben megalakult színház Zenthe Ferenc Emlékplakett elnevezéssel alapított díjat. Salgóbányán emlékszobában is bemutatják a nemzet színésze gyerekkorát, életét, munkásságát, 2015-ben pedig létrejött a Zenthe Szalon, ahol kamara- és pódiumestek, felolvasó színházi estek kapnak helyet.

ATEMPO.sk / MTI