Az áldozatos munka meghozza gyümölcsét – egy újabb sikeres év a Csemadok Csábi Alapszervezete mögött

Már több mint 13 éve indult újra a Csemadok Csábi Alapszervezetének aktív munkája, amelynek köszönhetően ez idő alatt közel száz zenész, zeneszerző, orgonaművész, színész, előadóművész fordult meg a felvidéki Csáb községben.

Többek közt olyan programsorozatok születtek, mint a Hajnalok Völgye kortárs kórusfesztivál, Csábi ORGONAestek, HANG-ÁR, vagy a Csábi Színházi Esték. Könyvek, CD-k, honlapok láttak napvilágot és útnak indult az ATEMPO.sk zeni-kulturális portál is.

Ezt a munkát végzi a szervezet évről-évre a község és Felvidék hírnevének öregbítésére.

A 2019-es évnek is számos tervel indult csapat, amiből igyekeztek minél többet megvalósítani.

Március 9-én folytatódott a Csábi Színházi Esték sorozat, melynek keretében a Csemadok Ipolynyéki Alapszervezete mellett működő Mics Károly színjátszócsoport előadásában láthatták az érdeklődő a Mackó című három felvonásos bohózatot.

Egy héttel később, március 15-én az alapiskola diákjainak színes programja volt látható, hallható a Március idusai ünnepi műsor keretében. A program második részében ifj. Miskei Ferenc tartott érdekes előadást a forradalomról, szabadságharcról.

Márciustól folytatódott az ingyenes néptáncoktatás Táncra fel … címmel, ahol helyi fiatalok, házaspárok tanultak magyar néptáncokat heti rendszerességgel Farkas Márton vezetésével. Koreográfiájukat a nyár elején a szederFESZT színpadán mutatták be nagy sikerrel.

Május 19-én újra Csábon került megrendezésre a Nagykürtösi járás Ifjú Tehetségeinek Fesztiválja, az ITEFESZT a járási Csemadokkal és a községgel közös szervezésben. Vendégként fellépett többek közt Híves Boglárka, Híves István, Villant Dávid, Farkas Márton (HU), valamint az Ipolybalogi Művészeti Alapiskola kórusa. A rendezvényen keretében megtekinthető volt a Rákóczi emlékkiállítás is.

Nyár elején, június 29–én és 30-án ötödik alkalommal került megrendezésre a szederFESZT zenei fesztivál, mely a társszervezője a Csemadok Csábi Alapszervezete. A két nap alatt 6 zenekart és további fellépőket láttak vendégül Csábon. Köztük volt pl. a V-Tech, Lagzi Lajcsi, a Locomotiv Revival Band, a Pedrofon és a The Crowd is.

Augusztus végén, Balga Tamás, a szervezet ifjú tagja részt vett a Csemadok Országos Elnöksége által szervezett Az add tovább a lángot közösségépítő képzésen, ahol még jobban megismerkedhetett a Csemadok munkájával, feladataival.

Az őszt szeptember 21-én a Csábi Színházi Esték sorozat újabb előadása nyitotta. Ezúttal a Csavar Színház és a Soproni Petőfi Színház kitűnő darabját láthatta a közönség Jelenetek egy házasságból címmel.

Több rendezvényen is különdíjakat adott át a Csemadok Csábi Alapszervezete. A már említett ITEFESZT tehetségkutatón két díj talált gazdára, áprilisban a XXVIII. Tompa Mihály Országos Versenyen a verséneklőknek négy elismerést adtak át Rimaszombatban. Szeptember 22-én Vásárúton, az 5. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlén pedig két díjat adtak át.

Október végén a Csemadok Országos Elnöksége elismerő emléklapot adományozott az elnöknek, Zaťko Ervinnek, valamint a csapat aktív tagjának, Zaťko Veronikának a szervezetben végzett érdemdús munkájának elismeréséül. A Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya pedig a helyi szervezetnek adományozott emléklapot.

Természetesen tovább folyt az ATEMPO.sk zenei-kulturális portál működtetése, mely a maga nemében egyedüli Felvidéken. Célja a szlovákiai magyar és a Kárpát-medence magyar ajkú olvasóinak informálása a kulturális életünkről, eseményekről és teret adni a hazai kulturális élet szereplőinek a bemutatkozásra.

Ezen kívül a szeder.sk, fesztival.dalegylet.com és dalegylet.com oldalakat is üzemeltette.

A szervezet alatt működő Szeder Kórus, amely elsősorban a néphagyományok, népdalkultúra ápolását tűzte ki célul fellépett többek közt a csábi egyházi és világi rendezvényeken, de Nagycsalomiján a Múzeumok éjszakáján, a Juniális járási rendezvényen és Balassagyarmaton is képviselte községünket.

A Csemadok Csábi Alapszervezetének sokoldalú tevékenysége figyelemre méltó és átlagon felüli. Fontos szerepet tölt be a felvidéki magyar zenei, kulturális életben.

Ezeket a célokat az önkéntes munkáknak, valamint a támogatóknak, támogatásoknak köszönhetően tudják elérni. Köszönet jár azoknak, aki már évek óta mögéjük állnak, első sorban Csáb községnek, a Kisebbségi Kulturális Alapnak, valamint a BGA-nak és a Magyar Kormánynak.

Az áldozatos munka meghozza gyümölcsét és mindez közösségünk javára, a magyar kultúra fennmaradására szolgát, szolgál és fog szolgálni.

2020-ban újabb tervek várnak megvalósításra, hogy további színvonalas rendezvényeket, eseményeket, példamutató értékeket tudjanak a községben, a régióban és egész Felvidéken felmutatni.

ATEMPO.sk