Takács Nikolas már az elődöntőben - ők jutottak tovább A Dal-ból

Ismét tíz produkció mérettette meg magát A Dal 2020 műsorban, melyből hatan jutottak tovább az elődöntőbe. Az első helyen a zsűri tagjaitól maximális pontszámot kapott Nene zenekar végzett, akik így automatikusan továbbjutottak.

Ott van a következő körben a galántai Takács Nikolas is, aki legújabb dalát a Csendbeszéd-et adta elő a színpadon. 

 

A továbbjutók és dalaik (klikk és hallgasd meg):

Kies – Az egyetlen
Nene – Későre jár
Molnár Dániel – Ábránd
Takács Nikolas – Csendbeszéd
Wolf Kati – Próbáld meg
NÁGI – Freedom - Felszállok a gépre

 

A műsorból első körben Arany Timi Hurrikána és a Patikadomb Rólad című dala búcsúzott. A végső eredményhirdetésnél Mocsok 1 Kölykök Szerelem és nagy meglepetésünkre zsűri által is dicsért Konyha Még csak szavak című dala is kiesett a versenyből.

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; valamint Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző véleményezte.

A második válogató extra produkciójaként Rúzsa Magdi és zenekara adta elő Érj hozzám című számát.

A műsort az új páros, Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie vezették.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotomontázs: ATEMPO.sk