Őket láthatjuk A Dal 2020 harmadik válogatójában

Szombaton bemutatkozik az idei mezőny utolsó 10 produkciója A Dal 2020 színpadán, a harmadik és egyben utolsó élő válogatóban. A három válogatóból összesen tizennyolc dal kerül a két elődöntőbe, az innen továbbjutó nyolc versenyző pedig már a március 7-ei döntőben mérettetheti meg magát, amelynek győztese 75 millió forintból építheti tovább zenei karrierjét.

A harmadik válogatóban az alábbi előadók dalai versenyeznek:

Berkes Olivér – Visszakér a múlt
Diana – Menedék
Ember Márk – Tovább
Heincz Gábor "Biga" – Máshol járunk
Kóbor Zsóka és Polgár Patrik – Valamiért
Kökény Attila – Búcsúznom kell
MDC – Más világ
Rácz Gergő, Orsovai Reni – Mostantól
Tortuga – Mámor tér 3.
Turbo – Iránytű

 

A 75 millió forint összértékben minden idők legnagyobb zenei nyereményét kínáló A Dal 2020-ban fontos újítás, hogy ezentúl csak mind a tíz fellépő előadása után adhatják le nézők a szavazataikat SMS-ben.

A Dal 2020 újabb adása tehát február 15-ôn, szombaton 19.35-től a Duna Televízió és a Duna World műsorán.

ATEMPO.sk / MTVA
Fotó: Kaszner Nikolett