Egyéves a Virtuózok Kamaraegyüttes – ünnepeljünk együtt

Egyéves a Virtuózok Kamaraegyüttes – ünnepeljünk együtt

Az immár hatodik éve nagy sikerrel bontakozó Virtuózok-mozgalom nemcsak egyéni „rekordokat” hozott létre, hanem kialakította muzsikus fiatalok közösségét, akiket a Kis Virtuózok Alapítvány mentorál. Ennek a közösségnek a tagjai – a személyes barátságokon túl – a kamarazene nyelvén kommunikálnak egymással. A Virtuózok-BMC bérletben három ajtón át nyerhet bepillantást az érdeklődő a Virtuózok új műhelyébe: elsőként a február 17-én 19.30-tól a Virtuózok Kamaraegyüttes koncertjén.

„Mozart írta a XVIII. század híres mannheimi zenekaráról, hogy az egy olyan hadsereg, amely csupa generálisból áll. A Virtuózok Kamaraegyüttes pedig egy olyan zenei formáció, amely szólisták társas játékára épül. Ilyen összetételű együttes nem szerepel a klasszikus zene kánonjában. Tíz hangszer: hegedűk, fuvolák, klarinét, brácsa, cselló, bőgő és zongora – ki hallott már ilyet…?”

– hívja fel a figyelmet erre a zenei különlegességre Batta András zenetörténész, egyetemi tanár, aki a Virtuózok tévés tehetségkutató zsűritagjaként és a Kis Virtuózok Alapítvány elnökeként a kezdetektől figyelemmel követi a klasszikus zenei műsor felfedezettjeinek munkásságát.

Tehát, ilyen nincs és mégis van: ezt álmodta meg az együttes művészeti vezetője és zongoristája, Szüts Apor. Apor átirataiban ez a tízfős együttes mindent el tud játszani:

nagyzenekari darabok, versenyművek, szóló kompozíciók szólalnak meg, az eredeti élményt tükrözve, mégis másként. Ismert művek, sajátos zenei olvasatban.

Új a játékstílus is: a közlés szenvedélye, egymásra érzékeny figyelem, virtuozitás és egy olyanfajta hullámzó lendület, amit a jazzben swing-nek neveznek. A Virtuózok Kamaraegyüttessel új zenei közösség született meg: önszerveződő, demokratikus, baráti. Ennek tanúi lehetünk a február 17-i koncerten, mellyel egyben az együttes megalakulásának egyéves évfordulóját is ünneplik.

 

Lugosi Dániel Ali

 

A BMC-ben először bérletes konstrukcióban is jegyet válthatnak a rajongók a Virtuózok koncertsorozatára. A Kamaraegyüttes után, március 23-án a varázslatos klarinétos, Lugosi Dániel Ali zenekar kíséretes szólóestje lesz, majd pedig a 2019-es televíziós Kamara Virtuózok győztesének, a TanBorEn Ütőstriónak első budapesti, egész estés hangversenyét hallgathatják meg (április 21-én). A sorozat felelős szerkesztője: Batta András, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke.

 

TanBorEn Ütőstrió

 

ATEMPO.sk