Húsz koncerten húsz műsorral lép fel Bogányi Gergely a 2020-as kárpát-medencei koncertturnéján

Bogányi Gergely

Útjára indul Bogányi Gergely 2020-as koncertturnéja, a zongoraművész 20 koncerten 20 különböző műsort ad elő szerte a Kárpát-medencében.

Élete legfontosabb és legnagyobb volumenű koncertsorozatának nevezte a 2020-as turnét Bogányi Gergely zongoraművész. Az idei turné legkülönlegesebb pontjának azt tartja, hogy minden alkalommal más műsort ad elő, összesen 13 zongoraversenyt és sok szólóművet játszik.

A koncertek nagy része Magyarországon lesz, de az egész Kárpát-medencében, így a Felvidéken, Erdélyben és Délvidéken is fellép.

Felvidéken március 26-án a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban láthatjuk, hallhatjuk, ahol saját tervezésű zongoráján játszik majd.

"A koncertsorozat az egész életem művészetének egyfajta összessége" - mutatott rá Bogányi Gergely, hozzátéve: megihlette 2020, ezért alakította úgy az életét, hogy ezt a kihívást teljesíthesse. 2010-ben 10 koncerten Chopin összes zongoraművét játszotta el.

 

 

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, hogy Bogányi Gergely nemcsak önmagát mint művészt és a Bogányi-zongorát tette világszerte elismertté, hanem Magyarország hírnevét is öregbíti.

Kiemelte, hogy a 20 koncert 20 különböző programmal óriási vállalkozás, s Bogányi Gergely a nemzeti összetartozás évében a zongorajátékával köti össze a Kárpát-medencében több részre szakadt magyarságot.

A többszörös díjnyertes, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész generációjának egyik legelismertebb egyénisége. A világ legfontosabb koncerttermeiben szerepel, mint a Carnegie Hall vagy épp a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium.

EZ, ATEMPO.sk / MTI