A Virtuózok első győztese ad szólókoncertet Budapesten

2020. március 23-án 19:30-tól a BMC-Budapest Music Centerben Lugosi Dániel Ali, a Virtuózok komolyzenei tévés tehetségkutató első abszolút győztese ad önálló koncertet.

A 21 éves Lugosi Dániel Ali muzsikus családban nevelkedett, szülei pedagógusok, édesanyja zongoratanár. 10 évesen kezdett el klarinétozni. Tanulmányai alatt Horváth Sándortól, a XVI. kerületi Rácz Aladár Zeneiskola tanárától, valamint Horn András, Klenyán Csaba, Szepesi János, Kohán István klarinétművészektől kapott képzést és inspirációt. Számos versenyen ért el első helyezést, többek közt az I. Dittrich Tibor Országos Kamarazenei Fesztiválon, az V. Anton Eberst Nemzetközi Klarinétversenyen, a Szabadkán megrendezett “Femus” Nemzetközi Klarinétversenyen.

2013-ban felvételt nyert a Bécsi Zeneakadémia kivételes tehetségek osztályába, ahol Johann Hindler tanszékvezető professzor irányítása alatt folytatta tanulmányait. 2014-ben Bécsben megrendezett Nemzetközi Zenei Fesztivál győzteseként részt vehetett a Japánban megtartott 15. Osakai Zenei Világversenyen, ahol 3. helyezést ért el.

2014 őszén az MTVA által sugárzott klasszikus zenei tehetségkutató műsorban (Virtuózok) elnyerte a fődíjat. Ennek következtében több rangos nemzetközi hangversenyteremben lépett fel (Lincoln Center New York, Covent Garden London, Művészetek Palotája Budapest, Liszt Ferenc Zeneakadémia, Miami Kravis Center, Budapest Sportaréna).

A Virtuózok Kamaraegyüttes egyik alapító tagja.

 

Lugosi Dániel Ali

 

„Amikor a Virtuózok első évadjában (2014) először meghallottam az akkor 15 esztendős Lugosi Ali klarinéthangját, már megbabonázott, és ugyanezt érezték a zsűri többi tagjai is.

Van ebben a hangban valami mágikus, varázslatos. A lélek szólal meg általa és beszél hozzánk a zene nyelvén – mert Ali minden hanggal mond valamit.

Nekünk? Nekünk is, de nemcsak. Párbeszédet folytat a zeneszerzővel, aki mindezt megálmodta. Ali még Mozarttal is képes együtt álmodni. Ezért mutatjuk be ezen a hangversenyen – amely Ali első igazi szólóestje – Mozart társaságában, kiegészítve olyan zenei poénokkal, amelyeken Mozart is nevetne.” - mondta Batta András, művészettörténész Aliról, és egyben biztosított mindenkit, hogy ez a koncert az idei év egyik nagy élménye lesz!

Jegyek kaphatók a helyszínen és a jegy.hu-n, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.. A koncert támogatója a Kis Virtuózok Alapítvány és az NKA.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

MŰSOR:

Wolfgang Amadeus Mozart: A-dúr klarinétverseny K. 622 /Közreműködik a Virtuózok Kamarazenekar, vezényel Szüts Apor/

Wolfgang Amadeus Mozart: Esz-dúr trió klarinétra, brácsára és zongorára K. 498 /Közreműködik Koppán Kata (brácsa), Szüts Apor (zongora)/
Svante Henryson: Suite Off Pist /Közreműködik Bánkövi Bence (cselló)/
Giora Feidman: Let’s Be Happy /Közreműködik a Virtuózok Kamaraegyüttes/
Kovács Béla: After You Mr. Gershwin /Közreműködik a Virtuózok Kamaraegyüttes/

 

KÖZREMŰKÖDIK:

Lugosi Dániel Ali – klarinét
Koppán Kata – brácsa
Szüts Apor – zongora
Bánkövi Bence – cselló
Virtuózok Kamaraegyüttes

Rendező: Kis Virtuózok Alapítvány
Felelős szerkesztő: Batta András
Művészeti vezető: Szüts Apor

ATEMPO.sk