A járvány miatt elmarad a világ egyik legnevesebb zenei fesztiválja

A járvány miatt elmarad a világ egyik legnevesebb zenei fesztiválja

Elmarad a világ egyik legnevesebb zenei fesztiválja, a júniusi Glastonbury a koronavírus-járvány miatt - jelentették be a szervezők.

"Sajnáljuk, hogy ezt a döntést kellett meghoznunk. Nem volt más választásunk" - fogalmaztak közleményükben.

Alig egy héttel ezelőtt Emily Eavis, a fesztivál egyik szervezője még bizakodóan arról beszélt, hogy reménykednek a rendezvény megtartásában - emlékeztetett rá a BBC News.

A brit kormány azonban hétfőn azt tanácsolta mindenkinek, hogy kerülje a tömegrendezvényeket, és ekkor már nyilvánvaló volt, hogy a zenei fesztivál sem tartható meg.

A szervezők még április 1-je előtt lefújták az eseményt, mivel a 270 fontos (mintegy 100 ezer forintos) jegyek árának fennmaradó részét akkor kellett volna rendezniük a látogatóknak.

A közleményben sajnálkozásukat fejezték ki a 135 ezer embernek, aki már befizette a jegy árának egy részét, és azt a lehetőséget kínálták fel nekik, hogy ha az előlegként elküldött 50 fontot nem igénylik vissza, azt átirányítják számukra a 2021-es fesztiválra, és így biztosítva lesz a jegyük. A lehetőség szeptemberig áll nyitva a vásárlók előtt.

A 2020-as fesztiválra mintegy 200 ezer látogatót vártak június 24. és 28. között. A fellépők sorában szerepelt Paul McCartney, Taylor Swift és Kendrick Lamar is.

"Várjuk, hogy jövőre találkozzunk a fesztiválon, addig is szeretetünket és támogatásunkat küldjük mindannyiótoknak" - írták a szervezők.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Andrew Allcock