A Zeneakadémia is csatlakozott a nemzetközi erkélykoncertes kezdeményezéshez

Zeneakadémia

A Zeneakadémia is csatlakozott az Eurobalcon internetes kezdeményezéshez, így Marc-Antoine Charpentier Te Deumának jól ismert prelúdiuma péntekenként Budapesten is erkélykoncerten szólal meg.

A párizsi és a lyoni Conservatoire közös felhívása nyomán először ma, majd ezt követően minden héten, péntek este 7-kor Marc-Antoine Charpentier Te Deumának jól ismert prelúdiuma szólal meg erkélykoncerten. A Zeneakadémia örömmel fogadta a felkérést, minden héten más oktatója játssza majd a dallamot - közölte a Zeneakadémia.

Az első alkalmakon a Fúvós Tanszék, ezen belül is a rézfúvósok játsszák el a dallamot, hiszen főként ilyen hangszereken közismert. Az első Szentpáli Roland tubaművész, a Zeneakadémia főtárgy tanára lesz, aki különlegességgel készül. Mint elmondta, némileg áthangszereli a partitúrát, mivel olyan felvételt készít, amelyen ő játssza mind a négy szólamot egy korhű hangszeren, szerpenten, majd ezeket egyesíti egy számítógépes program segítségével.

A barokk zeneszerző művének népszerűvé vált bevezetője például az Eurovízió - az Európai Műsorszolgáltatók Uniója (EBU) - közvetítéseinek kezdeteként ismert.

 

 

A két francia zeneművészeti egyetem tájékoztatása szerint a kezdeményezéssel az a céljuk, hogy a remény, a szolidaritás és a közösségi értékek üzenetét terjesszék e nehéz időszakban.

Minden zenetanárt és zenei növendéket, profi és amatőr muzsikust hívnak, hogy péntekenként pontban este 7 órakor kiálljanak erkélyükre vagy ablakukhoz, és eljátsszák a pár perces prelúdiumot, de felvételről, valamint virtuális vagy tényleges együttesként is elő lehet adni a művet. A kompozíció kottáját többféle hangszerre és hangszerelésben ingyenesen elérhetővé tette honlapján a Versailles-i Barokk Zenei Központ, így bárki, aki tud zenélni, hozzájárulhat a közös muzsikáláshoz.

"Személyes kapcsolataink kényszerű mellőzése idején a modern technika lehetővé teszi a közös zenélést, amely gyógyítani képes. A muzsikusok most is támaszt nyújtanak, hiszen feladatuk a társadalmak tagjai mentális egészségének ápolása ilyen válságos időkben itthon és a világban. A Zeneakadémiáról indult művészek Földünk minden pontján megtalálhatók, alkotói jelenlétük behálózza a világot" - fogalmazott Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Marjai János