Augusztus végén tarthatják meg a Fishing on Orfű fesztivált, a már megváltott jegyek érvényesek az új időpontra is - közölték a szervezők.
A járványhelyzet miatt új időpontban, augusztus 26. és 29. között lesz a zenei rendezvény, az új program már megtalálható a fesztivál honlapján.
A szervezőknek sikerült kisebb változtatásokkal átszervezniük az eredeti programot, így az nagyjából megegyezik az eredeti tervekkel.
"A Fishing on Orfű egy teljesen magánkézben lévő vállalkozás, amely már sok éve nagyobb szponzorok és jelentősebb támogatók nélkül működik, szinte kizárólag a jegybevételekből gazdálkodva. A halasztás a több száz munkavállalónk, a több mint 150 fellépőnk és úgy gondoljuk, hogy a közönségünk érdeke is. Bízunk abban, hogy augusztus végén már biztonságban jöhetünk össze Orfűn" – mondta Egyedi Pétert, a fesztivál sajtófőnöke.
A rendezvényre március elejére az összes bérlet elkelt, a pénteki és szombati napokra már napijegyet sem lehetett kapni. A jegyvásárlást jelenleg leállították, a tervek szerint júniusban indítják újra.
ATEMPO.sk / MTI
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!