A hétvége legjobban várt koncertjét Andrea Bocelli adja húsvétvasárnap – nézd otthonról

Andrea Bocelli

A milánói dómban ad koncertet húsvétvasárnap Andrea Bocelli Music For Hope (Zene a reményért) címmel, amit élőben közvetítenek a legnagyobb videómegosztón.

A világhírű tenort az üres dómban Emanuele Vianelli orgonista kíséri majd és a válogatásban orgonára és énekhangra írt keresztény témájú áriák szerepelnek. Többek közt az Ave Maria és Mascagni Sancta Maria műve is felcsendülnek.

A székesegyház Olaszország legnagyobb és a világ egyik legnagyobb orgonájával büszkélkedhet.

A koncertet április 12-én, 19.00 órakor tudjátok majd nézni a következő linken:

 

További online programokat találsz gyűjteményünkben.

 

Bocelli 1958-ban egy Pisához közeli faluban született. Örökletes zöldhályog betegséggel jött világra, majd egy baleset következtében 12 éves korában teljesen elveszítette látását. Vigaszt számára a zene jelentett, így rengeteg hangszeren tanult, míg végül az éneklés révén világhírűvé vált. A zene mellett jogi tanulmányokat is folytatott a Pisai Egyetemen.

Il mare calmo della sera című dalával 1994-ben megnyerte a San Remó-i dalfesztivált, az operaszínpadon is debütálhatott Verdi Macbethjében, és még ezen a karácsonyon a Szent Péter téren a pápának és több tízezer hívének énekelt.

Legnagyobb slágere a Con te partiro című szám, amelynek Sarah Brightmannel közösen énekelt angol verziója Time To Say Goodbye címmel számos lemezeladási rekordot megdöntött.

Andrea Bocelli eddig több mint 80 millió eladott albummal büszkélkedhet, és szinte minden évben új popdalokat és operaáriákat tartalmazó lemezzel áll elő.

EZ, ATEMPO.sk