Vajon megtartják az Avignoni Fesztivált, ahová idén is beválogatták az Ifjú Szivek Táncszínházat?

Miközben a koronavírus-járvány miatt világszerte egymás után halasztják vagy törlik a különböző nyári kulturális eseményeket, az Avignoni Fesztivál igazgatója még bízik abban, hogy a világ leghíresebb színházi találkozóját júliusban meg lehet rendezni Dél-Franciaországban.

"Aggódunk, de még van remény" - mondta Olivier Py fesztiváligazgató az AFP francia hírügynökségnek, miután a rendezvény az interneten közzétette a tervek szerint július 3. és 23. között megrendezendő seregszemle programját.

Miután a fesztivál ilyenkor szokásos beharangozó sajtótájékoztatója a kijárási korlátozások miatt elmaradt, az internetes programismertetésben a meghívott művészek maguk beszélnek röviden az előadásokról, ki-ki onnan, ahol a járvány miatti karantént tölti, az irodájából, a nappalijából vagy a kertjéből.

Az idei program 45 előadásának 65 százalékát külföldi alkotók jegyzik.

Olivier Py szerint jelenleg egy dolog biztos: "amennyiben a karantént nem oldják fel május közepéig, nehéz lesz megrendezni a fesztivált". Ugyanakkor hozzátette: "az én felelősségem a lehető legtovább biztosítani a megrendezés lehetőségét, miután hihetetlen gyávaság lenne most bedobni a törülközőt. De természetesen tiszteletben tartjuk azokat az egészségügyi előírásokat, amelyeket a hatóságok megkövetelnek tőlünk".

Az 1947-es megalapítása óta a fesztivált csak egyszer, 2003-ban, a szerződéses munkatársak sztrájkja miatt törölték.

Olivier Py szerint a fesztivál elmaradása számos külföldi társulatot, és Avignon gazdaságát is veszélybe sodorná.

 

Ifjú Szivek Táncszínház

 

A fesztivál három hetében mintegy 700 ezer érdeklődőt vonzó rendezvénynek köszönhetően Avignon a színház fővárosává válik, mindenekelőtt az 1500 előadást felvonultató Off fesztivál miatt, amelynek produkciói a kisváros mintegy kétszáz helyszínén láthatók.

Az Off fesztiválra kapott már harmadik alkalommal meghívást a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, akik az Allegro Molto Barbaro című előadásukkal készülnek. Az egész estés koreográfia a Pápák palotája mellett lévő Golovine Táncszínházban lesz látható húsz alkalommal.

A csapat először 2016-ban jutott ki Avignonba a Finetuning (Finomhangolás) című előadásával, majd 2017-ben a nagy sikerre való tekintettel újra meghívást kaptak a darabbal. Akkor több mint ezer előadásból és 150 jelöltből a zsűri Hégli Dusannak ítélte oda az Avignoni Fesztivál Prix Tournesol-díját a Finetuning előadásért.

 

{facebook}https://www.facebook.com/ifjuszivek/videos/515841805985798/{/facebook}

 

A fesztivál évente 100 millió eurós bevételt jelent a dél-franciaországi városnak, ebből az In fesztivál 25 millió eurót termel. Ez utóbbi mintegy 13 millió eurós költségvetésének 57 százaléka állami támogatásból, 43 százaléka pedig saját bevételekből származik.

A két rendezvény egymástól független, az Off fesztivál is készül az idei találkozóra.

Az In fesztivál legfőbb helyszínén, a Pápák palotájának 2 ezer férőhelyes díszudvarán rendhagyó módon nem egy színházi előadással, hanem Dimitris Papaioannou görög koreográfus táncelőadásával venné kezdetét a találkozó július 3-án. A meghívott alkotók között szerepel Ivo van Hove belga rendező, aki Jean-Paul Sartre műve alapján Freudról rendez előadást. A litván Oskaras Korsunovas Shakespeare Otellóját rendezné, Angélica Liddell spanyol rendező legújabb előadását Wagner Trisztán és Izolda című operájának szerelmi halál melódiája, a Liebestod ihlette, míg Hofesh Shechter izraeli koreográfus Double Murder címmel készítene előadást.

A tervek szerint Mundruczó Kornélnak Wéber Kata színművéből Varsóban megrendezett Pieces of a Woman című előadását is műsorra tűzi a fesztivál.

Eddig egyetlen társulat mondta vissza a fellépést, a legtöbb csapat kész bemutatni előadását, még akkor is ha az nem lehet teljesen olyan, mint eredetileg szerették volna - hangsúlyozta a fesztiváligazgató, aki szerint "a színház, bármilyen is legyen a világ a karantén végén, élni fog".

EZ, ATEMPO.sk / MTI