A kialakult járványhelyzet miatt sorra maradnak el a rendezvények. Ma a dunaszerdahelyi Fröccsfest szervezői jelentették be, hogy az idei rendezvény átkerül a 2021-es évre.
„Figyelembe véve a kormány intézkedéseit, valamint az illetékes hatóságokkal és a partnereinkkel folytatott egyeztetések eredményeit, arra jutottunk, hogy idén sem az eredeti, sem pedig egy későbbi időpontban nem tudjuk megrendezni a fesztivált.
Nehezen hoztuk meg ezt a számunkra is fájó döntést, de egyrészt nem tudnánk garantálni ekkora méretű eseményen az érvényben lévő előírásokat (amennyiben érvényben lennének július közepén), másodsorban pedig, ha látható is a az a „bizonyos fény“ az alagút végén, az nagy valószínűséggel nem az idei nyár közepén lesz. Továbbá, a határok megnyitása is egy külön probléma számunkra, mivel a fellépőink külföldiek, ami további akadályokat gördíthet elénk a megrendezéssel kapcsolatban. Számoltunk azzal is - a közegészségügyiesekkel konzultálva, mekkora az esélye annak, hogy egy többezres rendezvényt tarthassunk. A mai adataik és prognózisaik alapján ennek az esélye jelenleg minimális. Ezek azok a fő okok, ami miatt át kell tennünk a jövő évre a Fröccsfestet. Mindent egybe vetve hoztunk egy nehéz döntést, amit reméljük megértetek és elfogadtok!” - tették közzé közösségi oldalukon a szervezők.
Jövőre, 2021. július 16-án és 17-én kerül megrendezésre a fesztivál az idei évadra tervezett fellépőkel! Tehát július 16-án, pénteken Dunaszerdahelyre érkezik Andreas Varady, Horvath Tamás és Rúzsa Magdi. Július 17-én pedig fellép a Barabás Lőrinc Quartet, a USNK, az est fénypontja Majka és Curtis.
De a szervezőknek van még a tarsolyukban egy terv az idei évre is. „Mivel nem szeretnénk csak úgy "elengedni“ az idei szezont, amennyiben július közepén a közegészségügyi helyzet engedné egy kisebb, limitált létszámú rendezvény megtartását, akkor egyfajta "mini" Fröccsfestet szerveznénk egy magánterületen! Hasonló hangulatú lenne, mint a tavalyi Fröccsfest csak kisebb, családiasabb kivitelben!”
Kíváncsian várjuk a fejleményeket. Vigyázzatok magatokra.
EZ, ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!