Ma van a tánc világnapja

Ma van a tánc világnapja

Ma van a tánc világnapja, melyet 1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre (1727-1810) születésnapján, április 29-én tartják. Idén a rendkívüli helyzetre való tekintettel a gálák, események elmaradnak, vagy épp a virtuális térbe költöznek. A TRIP egész napos online programmal várja az érdeklődőket.

A Magyar Táncművészek Szövetsége pedig idén is díjazta a szakma legjobbjait. A díjazottak névsora itt található.

 

Ladányi Andrea

 

Ladányi Andrea Kossuth-díjas, Érdemes Művész, Liszt Ferenc-, és Harangozó Gyula-díjas balettművész, koreográfus köszöntője

A tánc műfaja már az ősi népek kulturális folklórjában megjelent, s az óta is töretlenül változik és megújul a klasszikus balettben, a modern kor újabb és újabb technikáiban, az azokat életre hívó géniuszok, s az őket követő – vagy éppen őket tagadó – fiatalok munkáiban. A változáson kívül egyetlen dolog állandó csak a táncban: hogy a kontaktuson, a test és test közötti kapcsolaton nyugszik – az élő érintésen, a fizikai, s abból fakadó érzelmi interakción.

Most, eddigi életünk talán legsúlyosabb történelmi krízisének idején, éppen ez a test és test közötti kapcsolat vált lehetetlenné, helyét pedig átvette a social distance, a kötelező fizikai távolságtartás.

A tomboló vírus minden kontaktust a virtuális térbe költöztetett, s ezzel párhuzamosan az egyéni, improvizációs kreativitást mozdította meg, az egyént tette meg totális főszereplővé.

Hogy máshogy kell most léteznünk, persze nem újdonság: a világ minden korszaka lebontja a régi divatot, új utakat és területeket nyit meg, egyúttal visszahív régi, klasszikus formákat, és mindezek összességéből felfedez vagy összerak valami újat. Jelen pillanatban azonban drasztikusan új dimenzióba került a tér, az idő; új dimenzióba került a mozgó emberi forma és az őt körülvevő fizikai, szellemi, társadalmi közeg, vagyis a néző reakciója. Elmosódik a határvonal a fizikai és a virtuális kapcsolat között. Újfajta nyelv van születőben, újfajta szinkronitás, újfajta együtt létezés a világ egészével. A korábbi kanonizált formák most nem működnek, a helyükre az egyéni kreativitás, az improvizáció lépett (egyébként nem csak a tánc, a művészet világában, hanem az élet valamennyi területén).

A művészet pedig kilép a próbatermekből, a stúdiókból, a színházakból, átlép a számítógépek képernyőjére és a mobiltelefon kijelzőjére: egyenesen belelép az életbe – talán szervesebb része az életnek, mint volt korábban bármikor. A művészet él.

De a virtualitás sosem helyettesítheti a realitást. A social distance, az ember és ember közötti tartós távolságtartás olyan jelenség, amit egyetlen civilizáció, egyetlen eszmerendszer sem vallott a magáénak. Így hosszútávon nem maradhatunk ezen a ponton: virtuálisan közösségben, de fizikailag magunkba zárva. A kapcsolat, a kontaktus kell. A táncban különösen, ebben a bizalmon alapuló művészeti formában, amely olyan gesztusokon alapszik, mint a testsúly megosztása, a másik felfedezése, a bizalom egymásba helyezése, az egymásra figyelés, a partner vigyázása, és egymás határainak közös feszegetése. A kontakt, vagyis a kapcsolat minden táncművészeti műfaj eredője: személyes jelenlét nélkül, az online térben a tánc lényege szerint nem létezik.

Mert a tánc – stílustól, műfajtól, iskolától függetlenül – az együttlétről szól. Az érzelmek átadásáról. Az egymáshoz tartozásról. A magunkért és a másikért való felelősségvállalásról. Arról szól, amiről a világ. Arról szól, amiről egy egészséges és jó világ.

 

Gregory Vuyani Maqoma

 

Gregory Vuyani Maqoma táncos, színész, koreográfus és táncpedagógus tánc világnapi üzenete

Egy nemrégiben velem készült interjú alkalmat adott arra, hogy mélyen elgondolkozzak a táncról, arról, hogy mit is jelent a számomra. Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolhassak, végiggondoltam az eddigi pályámat, és arra jutottam, minden egyetlen cél felé vezetett. Minden egyes nap olyan új kihívást jelent, amivel meg kell küzdenem, és csakis a tánc segítségével tudok értelmet adni a világnak.

Elképzelhetetlen tragédiákat élünk meg, olyan időszakot, amit legjobban poszthumán korszakként tudnék leírni. Ezért most még sokkal inkább, mint valaha,

a tánccal arra kell emlékeztetnünk a világot, hogy létezik még az emberiesség.

A bomlás virtuális tájképén az elszántságnak és az együttérzésnek kell felülkerekednie, mert csak ez vezethet az egyetemes gyász katarzisához, legyőzve a halállal, az elutasítással és a szegénységgel szembesülők végtelen szomorúságát és kemény valóságát. A táncunknak minden eddiginél sokkal határozottabban kell tudomására hozni a világ vezetőinek és az emberi körülmények megóvásával és javításával megbízottaknak, hogy dühös gondolkodók serege vagyunk, és az a célunk, hogy a világot lépésről lépésre megváltoztassuk.

A tánc maga a szabadság, és mi is általa vagyunk szabadok, ezért a tánc segítségével meg kell szabadítanunk a csapdákba esetteket mindenütt a világon.

A tánc nem valamilyen politikai dolog, de politikai gesztussá válik, mert minden elemében emberi kapcsolatokat hordoz, és ezért mindig a körülményekre reagálva, képes az emberi méltóságot újjáépíteni.

Amikor táncolunk, a testünk a térben mozog és egymásba gabalyodik. A mozgásunk ereje összekapcsolja a szíveket, megérinti a lelkeket, és gyógyulást hoz, amire oly kétségbeesetten szükségünk van.

A cél ezért az, hogy a tánc legyőzhetetlen és oszthatatlan hidrafejjé változzon. Most már csak az kell, hogy még többet táncoljunk!

EZ, ATEMPO.sk / Magyar Táncművészek Szövetsége