A palóc néphagyományok ismerője, művelője - Holecz Istvánné Kanyó Margit születésnapjára

A palóc néphagyományok ismerője, művelője - Holecz Istvánné Kanyó Margit születésnapjára

Holecz Istvánné Kanyó Margit énekes, táncos, a Nógrád megyei palóc népzenei és néptánchagyományok ma élő egyik legjobb ismerője és előadója.

1945. május 4-én Rimócon született, katolikus, földműves családban. Tudását szerencsés módon egy olyan falusi közösségben sajátította el, ahol a népszokások és a folklórhagyomány az 1960-as évekig viszonylag elevenen élt.

 

 

Táncos párja a népművészeti bemutatókon rendszerint Vincze Ferenc, a népművészet táncos mestere. A rimóci verbunkot és csárdást főleg az ő előadásuk alapján ismerhette meg és sajátíthatta el a néptáncmozgalom.

 

Holecz Istvánné Kanyó Margit

 

Holecz Istvánné emellett a különlegesen gazdag helyi palóc népdalok, népviselet őrzője és továbbvivője is. A rimóci hagyományőrző együttes vezetőjeként sokat tesz a hagyományok helybeli őrzése és széles körű terjesztése érdekében.

 

 

A Népművészet Mestere díjat énekes és táncos tudásáért 1999-ben kapta meg. Kiemelkedő szakmai tevékenységéért 2018-ben Szeder Fábián-díjat adományoztak számára a palóc világtalálkozón.

EZ, ATEMPO.sk / Szabadtéri Néprajzi Múzeum