Európa legnagyobb Elvis Presley kiállítása nyílik decemberben Londonban, az O2 Arénában. Az énekes gracelandi otthonából érkező több mint 300 relikviát felsorakoztató tárlaton látható lesz a sztár amerikai sasos színpadi ruhája és egy rózsaszín Cadillac is.
A kiállításon helyet kaptak olyan ereklyék is, mint az a billiárdasztal, amelyen Elvis a Beatles tagjaival játszott, amikor az együttes 1965-ben meglátogatta őt memphisi villájában.
Emellett látható lesz több színpadi ruhadarab, köztük az a fekete bőrfelszerelés is, amelyet a zenész az 1968-as televízióban közvetített visszatérő koncertjén viselt.
A kiállított személyes tárgyak sorát szaporítja a sztár pénztárcája, benne a lányáról készült képekkel, a házkulcsai valamint TCB feliratú gyűrűje is.
A látogatók emellett virtuálisan végigjárhatják a fürdőszobát, ahol a sztár életét vesztette 1977-ben.
"Bár minden tárgy egy élet emlékeit hordozza magában, boldogok vagyunk, hogy ezek a kincsek elhagyják otthonukat. Elvis nagyon sokat jelentett számomra és a lányom számára, de mindketten tudjuk, hogy a családunk az egész világgal osztozik rajta" - nyilatkozta az énekes volt felesége, Priscilla Presley.
Néhány relikvia, így az amerikai sasos ruha és a rózsaszín Cadillac, csak rövidebb ideig lesz megtekinthető az egyébként kilenc hónapon keresztül nyitva tartó kiállításon.
"Graceland eljön azokhoz, akik nem tudnak elmenni Gracelandbe" - hangsúlyozta a kiállítás koordinátora, Nic Wastell. Graceland Elvis memphisi birtokának a neve, ami ma múzeumként és turistalátványosságként üzemel.
A kiállítás december 12-től augusztus 31-ig lesz látogatható a londoni O2 Arénában.
ATEMPO.sk / MTI
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!