Jövőre már nem nevezhetők Emmy-díjra az Oscarra jelölt filmek

Jövőre már nem nevezhetők Emmy-díjra az Oscarra jelölt filmek

Jövőre már nem indulhatnak az Emmy-díjért olyan produkciók, amelyeket Oscar-díjra jelöltek - jelentette be az Emmy-díjakat odaítélő amerikai televíziós akadémia.

A testület azt követően változtatott díjszabályzatán, hogy az amerikai filmakadémia - a koronavírus-járvány miatt - úgy döntött: a karantén idején a streamingszolgáltatóknál debütáló filmek is nevezhetők az Oscar-kategóriákba.

A televíziós akadémia, amely a döntéssel a mozis forgalmazásra szánt filmek és a televíziós produkciók közé akar határvonalat húzni, elsősorban a dokumentumfilmeket érinti. Az elmúlt néhány évben ugyanis számos dokumentumfilm indult az Oscar-versenyben éppúgy, mint az Emmy-díjak kategóriáiban - mutatott rá a The Hollywood Reporter cikke.

Azonban mivel az amerikai filmakadémia nem hozott ilyen döntést, az átfedések lehetősége (bár csekély) továbbra is fennáll az időzítés alapján - jegyezte meg a hollywoodi szaklap.

A televíziós akadémia közleményében hangsúlyozta, hogy támogatja a filmakadémia szabálymódosítását, amely a világjárvány miatt lehetővé teszi az eredetileg mozis forgalmazásra szánt filmek indulását a jövő évi Oscar-díjakért, ha streamingszolgáltatónál debütáltak. Ugyanakkor leszögezték: a 2021-es Emmy-díjra csak olyan produkciókat lehet nevezni, amelyeket Oscarra nem jelöltek.

Másképpen fogalmazva

azok a produkciók, amelyek jövő januárban Oscar-jelöltekké válnak, nem kerülhetnek be az ezt követően, 2021 júliusában bejelentett Emmy-jelöltek közé - írta a The Hollywood Reporter elemzője.

ATEMPO.sk / MTI