Ők lettek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai

Ők lettek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai

A Halhatatlanok Társulatát a Magyar Televízió egykori kulturális műsorszerkesztősége, a Stúdió kulturális hetilap alkotói, Érdi Sándor és Szegvári Katalin hozták létre 1996-ban, egy portrésorozat ötlete nyomán. A társulat Örökös Tagjait a nagyközönség választja meg azon előadóművészek közül, akikről úgy vélekedik, hogy tehetségükkel, a nemes célok melletti kiállásukkal, valamint a rendelkezésükre álló eszközökkel sokat tettek a kultúráért, a művészetért és a társadalomért.

Most, négy év kihagyás után új tagokat választottak, köszönhetően az ATV-nek, akik újra életre keltették a hagyományos lábnyomok elkészítését és kihelyezését a budapesti Operettszínház előtt.

Ezúttal is neves művészekből és közéleti személyiségekből álló kuratórium négy kategóriában jelölt ki négy-négy művészt. A győztesekről végül a közönség döntött és választott kategóriánként két-két Örökös Tagot.

A díjazottakat Szinetár Miklós, a kuratórium elnöke és Rónai Egon, az ATV műsorvezetője jelentették be.

A nyertesek

Színésznő kategória

Esztergályos Cecília, Hernádi Judit

Színész kategória

Benedek Miklós, Koltai Róbert

Operaénekes kategória

Csavlek Etelka, Miklósa Erika

Táncművész kategória

Medveczky Ilona, Oláh Zoltán

Mindenkinek gratulálunk!

ATEMPO.sk / ATV
Fotó: Takács Attila