Húsvéti dalciklusuk után újabb közös online munkával jelentkezik Gryllus Dániel és Lackfi János: a zeneszerző és a költő ezúttal pünkösdre írt dalt, amely a Várkert Bazár Facebook-oldalán került bemutatásra.
A húsvéti sorozat sikere arra ösztönözte az alkotókat és a szervezőket, hogy az ötven nappal utána következő ünnepre, a Szentlélek kiáradását ünneplő Pünkösdre is szülessen új ének. A szerzők hasonló szellemben, mai lelkülettel írták a kétezer éves történetet köszöntő dalt.
A húsvéti ünnepkörben, virágvasárnaptól húsvét hétfőig minden nap megszólalt egy új, a naphoz kapcsolódó dal a Várkert Bazár oldalán. Ezek a dalok erre az alkalomra íródtak, Gryllus Dániel zeneszerző és Lackfi János költő alkotásai.
"A nézettség igazolta a vállalkozást, nagyon sok vers és zenebarát számára adott élményt a sorozat, amely nem szorítkozott arra, hogy a szentírás szövegét ültesse át dalokba, hanem az egész ciklusban végig mai állapotunkból, mai gondolatainkat beleszőve jelenítette meg a passió történetét".
Gryllus Dániel, a Kaláka együttessel idén másodszorra is Kossuth-díjjal elismert zenész a közelmúltban elmondta: intenzív munkasorozat volt a húsvéti, gyakorlatilag egy nap alatt kellett zenét szerezni, az erre a dallamra írott teljesen új szövegeket megtanulni és rögtön előadni.
INTERJÚ: A 70 éves Gryllus Dániel már a járvány utáni időszakra készül
A zenész 70. születésnapi koncertje a járvány miatt áprilisról október 28-ra került át, a helyszín változatlanul a Várkert Bazár. A műsor sem változik: az egyik blokkban a Sumonyi Zoltán verseire írt bibliai dalok, a Tíz példázat című lemez anyagát adja elő Gryllus Dániel számos közreműködővel, a másikban a Weöres Sándor költői prózájának mondataiból írt dalsorozat, A teljesség felé hangzik el.
ATEMPO.sk / MTI
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!