Megjelent Neil Young 45 évvel ezelőtti, eddig kiadatlan lemeze – itt egy kis ízelítő

Megjelent Neil Young 45 évvel ezelőtti, eddig kiadatlan lemeze – itt egy kis ízelítő

Újabb kincs került elő Neil Young archívumából. A világhírű kanadai-amerikai előadó 45 évvel a felvételek elkészülte után megjelentette eddig kiadatlan albumát, a Homegrownt.

Neil Young a koronavírus-járvány elején az elsők között jelentkezett karanténkoncerttel coloradói otthonából március 19-én. Az öt és fél évtizede a pályán lévő énekes, gitáros, dalszerző több ritkán hallható darabot eljátszott, köztük a Little Wing-et. A szám a most megjelent Homegrown-on is szerepel.

A Crosby, Stills, Nash & Young formáció mellett 1968 óta szólóban is dolgozó előadó hatodik saját stúdiólemezét készítette 1974-75 telén. A Homegrown című album el is készült, de barátja, a The Bandben játszó Rick Danko javaslatára Young inkább a már két éve fiókban lévő anyagát, a Tonight's the Night-ot jelentette meg - a Homegrown szalagjai pedig a szekrénybe kerültek.

 

 

Dankót a blues-os, akusztikus Homegrown kissé letargikus hangulata riasztotta el. Neil Young a felvételek készítése előtt nem sokkal szakított akkori szerelmével, Carrie Snodgresszel, és ez rányomta a bélyegét az anyagra.

Bár összefüggő egészként elvetette a lemezt, dalait elő-elővette a következő években: öt (köztük a koncerteken is gyakran elhangzó címadó Homegrown) rákerült stúdiólemezekre (az American Stars 'N Barstól a Ragged Glory-ig), négy elvétve elhangzott Young fellépésein, három viszont (Florida, We Don't Smoke It Anymore, Vacancy) egészen 2020-ig talonban maradt.

A számok nagy részét Los Angelesben rögzítette Young, de készült felvétel Londonban is, négy dal pedig egy nashville-i stúdióban, a Quadrafonic Soundban - ugyanott, ahol a zenész nagy sikerű 1972-es lemeze, a Harvest készült. A lemezen gitározó, szájharmonikázó és zongorán is játszó Young újra elhívta dolgozni a Harvest producerét, Eliot Mazert, és a korábbi zenésztársak közül is szerepet kapott a steel gitáros Ben Keith, valamint a basszusgitáros Tim Drummond. Melléjük került Karl Himmel és Levon Helm dobos, a The Band egyik akkori (Robbie Robertson gitáros) és későbbi (Stan Szelest billentyűs) tagja, illetve Emmylou Harris country énekesnő.

 

 

A kanadai születésű, idén 75 éves Neil Young évtizedek óta az Egyesült Államokban él. A szókimondó, politizáló dalszövegeiről híres előadó, dalszerző már a hatvanas évek közepén ismertté vált Buffalo Springfield nevű zenekarral, majd csatlakozott a később legendássá vált Crosby, Stills, Nash & Young formációhoz, amely időnként ma is összeáll. Neil Young 1969-től számos munkáját a Neil Young & Crazy Horse formációval publikálja.

Neil Young Homegrown című lemezét a Reprise Records, a Warner tulajdonában lévő kiadó jelentette meg.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: dhlovelife