Június végén indul a Covid de-stress festival Dunaszerdahelyen, mely a járvány miatt otthon rekedt művészek támogatását tűzte ki célul.
„A művészek újrakezdésének segítése a cél, amihez mindenki hozzá tud tenni. Mi azzal, hogy minőségi programokat kínálunk, hazai előadóknak adva lehetőséget, a közönség pedig a facebook-megosztástól kezdve a szponzorációig sok mindennel, de a legjobban annak örülünk, ha velünk tartanak a programokon.” - árulta el Volner Nagy Melinda táncpedagógus, a sorozat kezdeményezője.
A fesztivál keretében legalább hetente szeretnének egy művészeti eseményt rendezni, különböző helyszínek bevonásával, teret adva a tánc és zene mellett más műfajoknak is, mint pl. színház.
„Még keressük a partnereket, de színes palettát szeretnénk. Örülnénk, ha az egész nyarat kihasználhatnánk, és a fesztivál minél több művésznek adna lehetőséget.”
Az első esemény egy koncerttel egybekötött élőzenés táncest és jazz session lesz június 28-án, 18.00 órai kezdettel a Csallóközi Múzeum kertjében, ahol Steven Michell (USA) swing zenész helyi nagyszerű muzsikusok társaságában lép színpadra.
„A kiváló lindy-hop mester és muzsikus 30 éve járja a világot a swing nagyköveteként. A járvány idején épp Szlovákiában tartózkodott, és itt vészelte át a pandémiát köztünk. A koncerten az ő zenei repertoárjából hallunk ízelítőt olyan ismert itthoni zenészek kíséretében, mint Bertók István, Cseh Tamás és Cseh Sándor, valamint ifj. Banyák József.”
TOVÁBBI RÉSZLETEK A KONCERTRŐL
A rendezvénysorozat másnap a Kuttyomfitty Társulat Kukorica Jancsi, a vitéz c. előadásával folytatódik a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskolában.
TOVÁBBI RÉSZLETEK AZ ELŐADÁSRÓL
Már most látható, hogy az eseménysorozat igényes műsorokat kínál majd a közönségnek.
„Több helyszínnel is tárgyalunk, de ha van rá érdeklődés, szívesen átlépjük akár a város határait is.” - tette hozzá Melinda.
A programokról folyamatosan tájékoztatjuk majd az olvasókat. Jó szórakozást és sok sikert kívánunk a kezdeményezéshez.
Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotómontázs: ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!