A Purcell Kórus és a Capella Savaria nyitja a Régi Zenei Napokat Vácott

A Filharmónia Magyarország idén is megrendezi a Régi Zenei Napokat július 4. és 11. között Vácott, a nyitóhangversenyen a Purcell Kórus és a Capella Savaria hallható.

A nyitóhangversenyen a Purcell Kórus és a Capella Savaria előadásában Gregor Joseph Werner, az Esterházy-udvar egykori karmesterének Der gute Hirt című, ritkán hallható műve szólal meg a váci Fehérek Templomában. A nyitókoncert előtt, 19 órától megszólalnak a régizenei fanfárok, jelt adva a 36. Régi Zenei Napok kezdésére.

A rendezvényen Kovács Ágnes énekművész, Cseu Seng-Fang furulyaművész, Paulik László hegedűművész és Vashegyi György karmester, a régizene szakértője tart kurzust, amelyre idén főként Magyarországról érkeznek hallgatók.

A fesztivál professzorai július 8-án előadóművészi szerepben is bemutatkoznak a váci közönségnek, július 11-én pedig a kurzushallgatók lépnek színpadra.

Joseph Haydn Die Schöpfung című művével zárul július 11-én a rendezvény az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus előadásában, Vashegyi György vezényletével. A kezdés előtt újra megszólalnak a fanfárok a Székesegyház előtti téren, a dallamok hírül viszik a zárókoncert kezdetét és a fesztivál végét.

ATEMPO.sk / MTI