A Virtuózok hatodik évada a Visegrádi Négyek tagállamai és Szerbia tehetségeit is bemutatja

A Virtuózok hatodik évada a Visegrádi Négyek tagállamai és Szerbia tehetségeit is bemutatja

A Virtuózok hatodik évada a Visegrádi Négyek tagállamai, Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia mellett Szerbia tehetségeit is bemutatja.

A Virtuózok missziója, hogy a klasszikus zenét minél több emberhez eljuttassák. A műsor idei mottója - Közös nyelven zenélünk - sokat elárul.

Peller Mariann, Virtuózok alapítója elmondta: egy egyedülálló összefogás eredménye, hogy idén több országra terjeszthetik ki a Virtuózok tehetségkutatót.

 

 

A Virtuózok sikere és jelentőségét többek között abban is látható, hogy az első évad után 14 százalékkal többen jelentkeztek zeneiskolába, sokan elkezdtek zenélni, a családok együtt nézték a műsort. Olyan zenészeket fedeztek fel, mint Boros Misi, Balázs-Piri Soma, Kökény Tamás, Gyöngyösi Ivett, a komáromi Kristóf Réka operaénekes, a pozsonyi Gertler Teo hegedűs és az érsekújvári Fekete Tamás zongorista.

A Virtuózok V4+ Közös nyelven zenélünk című műsorfolyam az öt ország főbb tévécsatornáin futó párhuzamos közvetítéseken mutatja be a versenyzőket november végétől péntekenként fő műsoridőben. A jelentkezési korhatár a zenész szólistáknál 18 év, az énekeseknél 20 év lesz. Az idei sorozatban a résztvevő nemzeteket egy-egy zsűritag képviseli majd. A jelentkezéseket július 19-ig várják.

JELENTKEZZ

EZ, ATEMPO.sk