Átadták a Nemzet Művésze díjakat - Sebő Ferenc büszke az elismerésre

Sebő Ferenc

A Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére 2013-ban hozta létre az Országgyűlés, idén először ítélték oda és 69-en kapták meg tíz kategóriában. Az elismerést a magyar művészeti élet Kossuth-díjas és 65. - a tánc-, valamint a cirkuszművészet esetében 50. - életévét betöltött képviselői kaphatják. A díj életjáradékkal jár, ennek összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 23-szorosa, jelenleg 655 ezer 500 forint.

A díjakat Balog Zoltán és Fekete György, az MMA elnöke nyújtotta át. Utóbbi hangsúlyozta, hogy a díjról odaítélő bizottság "komoly és alapos, jóságos, elismerő és tisztelettudó, békés szándékú és méltányos" döntést hozott.

A Nemzet Művésze címet egyszerre legfeljebb 70-en viselhetik; mivel Kossuth-díjas cirkuszművész jelenleg nincs, idén 69 művészt jelöltek.

"A díj és a cím létrehozását 2012-ben az a méltánytalan helyzet alapozta meg, hogy a művészeti ágak képviselői közül életjáradékra eddig csak a színészek, a filmesek, valamint az operaművészek voltak jogosultak. Tudtuk, hogy a többi művészeti ág képviselői között is sok idős alkotó él, akinek szociális körülményei nagyon nehezek" - mondta korábban az előzményekről Fekete György.

A Nemzet Művésze díjakat az MMA megalakulási dátumához, november 5-höz kapcsolódva adják át. A mostani szabályok szerint az irodalom kategóriában 12-en, a képzőművészet, a színházművészet és a zeneművészet terén 10-10-en, az iparművészet képviselői közül heten, az építőművészeté és a filmművészek közül hatan-hatan, a népművészet és a táncművészet kiválóságai sorában hárman-hárman, a fotóművészek közül ketten, a cirkuszművészek közül pedig egy alkotó viselheti egyidejűleg a Nemzet Művésze címet.

 

Sebő Ferenc zenész, zenetudós hatalmas megtiszteltetésnek nevezte, hogy a hétfőn Magyarországon első alkalommal átadott Nemzet Művésze díjban részesült 69 alkotó között lehet.

"Elsősorban azért vagyok büszke erre a díjra, mert a szakma adja. Öröm ez, mert a többi most kitüntetettel együtt sok munkát tettünk bele, anélkül, hogy bármit is vártunk volna érte" - fogalmazott a Kossuth-díjas zenész, zenetudós.

Elmondta, hogy jó ideje heti műsora van a Bartók Rádióban: a Sebő című zenés műsorban sok mindenről mesél, ami az életében történt és fontos.

"Richter Pállal, Szendrei Jankával és Pávai Istvánnal dolgozom a három évvel ezelőtt elhunyt Dobszay László zenei katalógusának második kötetén. Ez lezárja és összegzi a népzenei gyűjtések 150-200 évét. Aktív a Sebő együttes is, amely az elmúlt időben megfiatalodott, hiszen két énekes növendékem, Soós Réka és Tímár Sára csatlakozott, ők a Zeneakadémia népzenei szakán végeztek" - fejtette ki Sebő Ferenc.

 

A díjazottak teljes listája:

Építőművészet:
Bachman Zoltán építész;
Csete György építész;
Finta József építész;
Török Ferenc építész;
Vadász György építész;
Zalaváry Lajos építész.

Filmművészet:
Jankovics Marcell filmrendező;
Gothár Péter filmrendező;
Makk Károly filmrendező;
Sára Sándor filmrendező;
Szabó István filmrendező;
Tóth János filmrendező.

Fotóművészet:
Balla Demeter fotóművész;
Korniss Péter fotóművész.

Iparművészet:
Bohus Zoltán üvegszobrász;
Hager Ritta textil-képzőművész;
Németh János keramikus, szobrász;
Rubik Ernő építészmérnök, tárgytervező;
Schrammel Imre keramikus;
Solti Gizella gobelintervező;
Székely László díszlettervező.

Irodalom:
Ágh István költő, író;
Buda Ferenc költő, műfordító;
Csoóri Sándor költő, író;
Dobai Péter költő, író;
Jókai Anna író;
Juhász Ferenc költő;
Kányádi Sándor költő;
Szilágyi István író;
Tandori Dezső költő, író, műfordító;
Tornai József költő, író;
Tőzsér Árpád költő, író;
Vasadi Péter költő, író.

Képzőművészet:
Bak Imre festőművész;
Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész;
Deim Pál festőművész;
Gross Arnold grafikusművész;
Gyulai Líviusz grafikusművész;
Keserü Ilona festőművész;
Konok Tamás festő- és szobrászművész;
Kő Pál szobrászművész;
Melocco Miklós szobrászművész;
Somogyi Győző grafikus- és festőművész.

Népművészet:
Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós;
Kallós Zoltán néprajztudós;
Sebő Ferenc népzenekutató, népzenész;

Színházművészet:
Bánsági Ildikó színművész;
Béres Ilona színművész;
Blaskó Péter színművész;
Huszti Péter színművész;
Jánoskúti Márta jelmeztervező;
Marton Éva operaénekes;
Miller Lajos operaénekes;
Sándor György előadóművész, humorista;
Sinkó László színművész;
Törőcsik Mari színművész.

Táncművészet:
Novák Ferenc koreográfus;
Pártay Lilla táncművész, koreográfus;
Tímár Sándor koreográfus.

Zeneművészet:
Balassa Sándor zeneszerző;
Dubrovay László zeneszerző;
Kocsár Miklós zeneszerző;
Párkai István karnagy;
Perényi Miklós gordonkaművész;
Sánta Ferenc hegedűművész;
Szabó Dénes karnagy;
Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző;
Szőnyi Erzsébet zeneszerző;
Vásáry Tamás zongoraművész, karmester.

ATEMPO.sk / MTI
fotó: Kovách Elemér