Negyvenketten pályáztak sikerrel a magyar könnyűzene támogatására idén májusban indult Cseh Tamás Program első alprogramjára, amely a pályakezdő zenekarokat és előadókat támogatja. A nyertesek két-kétmillió forintot fordíthatnak első hang- és képfelvételük elkészítésére.
"Magas színvonalú volt a pályázat, ezért a kétszáz jelentkezőből az eredetileg tervezettnél több, 42 zenekart és előadót támogatunk, összesen 80 millió forinttal egy ötszámos CD, egy videoklip, valamint egy sajtóanyag elkészítésében. A felvételeket 2015. június 30-ig kell befejezni" - mondta Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke a fővárosi Akvárium Klubban, ahol a nyertesek átvették az okleveleket.
Az alelnök kiemelte, hogy a pályázatokat az NKA zenei kollégiuma egy szélesebb szakmai kör bevonásával bírálta el. A pályakezdőket támogató első alprogramra korábban 60 millió forintot különítettek el, ezt egészítették ki a program tartalékából 20 millióval.
Bajnai Zsolt, az NKA Cseh Tamás Programjának szakmai tanácsadója felidézte, hogy a meghallgatások egy hónappal ezelőtt zajlottak.
A 42 sikeres pályázó
- BABEL
- Bagossy Brothers Company
- Bogdán Norbert
- Budapest SKA Nu-Jazz Orchestra
- D.A.S. Trio
- Dopping
- Drywing
- ÉK zenekar
- Eszterlánc kórus és a Louisiana Double
- FACE'n'BASE
- Fatal Error
- Gourmand
- HÁROM
- Headbengs
- Holecskó Gergely
- Hungarian Folk Embassy
- HungaRiddim
- INFINITY
- Infusion Trio
- Juhos
- Kalef
- Kalmár Panni
- Kiss Flóra Zenekara
- Kubinyi Júlia
- Lóci Játszik
- Looper Project
- Lynd
- Manaky
- Margaret Island
- MásKÉP
- Nemulass
- Noemo
- Pace Palmers
- Siklósi Örs Lukács (Ersch)
- Sky Fanatic
- Soul Surge
- The Trademark
- Unmasked
- Volume Under Kontroll (VUK)
- WindSingers
- Words Are Melodies
- Zűrös Banda
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kulturális főszerkesztőjeként is tevékenykedő Doncsev András bejelentette: a jelentősen megújuló közmédia új műsorstruktúrájában, amelyben márciustól az m2 esti fő műsorsávjában beindul a Petőfi tévé is, kiemelt helye lesz a Cseh Tamás Programnak.
A Cseh Tamás Program nyolc alprogramból áll, a lebonyolítás forrása az üres adathordozók után szedett jogdíjakból származó bevétel 25 százaléka, 2014-ben 500 millió forint. A cél a hazai könnyűzenét támogatni, elősegíteni új előadók megjelenését, hozzájárulni a meglévő produkciók bemutatkozásához, nemzetközi megjelenéséhez. A program kidolgozása több mint egy évvel ezelőtt indult, indulását 2014 májusában Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke és L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, a program kidolgozásának irányítója jelentette be.
Az NKA zenei kollégiuma kedden a Cseh Tamás Program újabb három alprogramjáról dönt. A vidéki klubokat támogató alprogramra 60 millió forint a keretösszeg, hatvan pályázat érkezett, a nyertes pályázóknak egyenként nyolc különböző előadó önálló koncertjét kell megrendezni.
A médiatámogatási alprogramra, amelyből helyi és kis közösségi rádiókban induló és már futó műsorok támogatása lehetséges 80 millió forintos keretből, harminc pályázat érkezett, a nyertesek négy-négymillió forintot kapnak.
Az előzenekari alprogramra szintén 80 millió jut, erre 22 főzenekar pályázott, a győzteseknek legalább húsz perces játékidőt kell biztosítani előzenekarok számára.
ATEMPO.sk / MTI
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!