Tücsöklakodalom – hamarosan élőben is bemutatja új lemezét Szarka Gyula

Szarka Gyula, Kossuth-díjas zenész, zeneszerző pedagógiát végzett, hosszú évek óta foglalkozik gyermekeknek szánt népdalfeldolgozásokkal, és rendszeresen ad gyermekkoncerteket. Műsorában megismerteti a magyar népzene alapjait a gyerekeknek, népi hangszereket mutat be és közösen énekelnek. A lendületes zenei feldolgozások közel állnak a mai gyerekek érzésvilágához, alkalmasak arra, hogy maivá, befogadhatóvá, megszerethetővé tegyék a magyar népdalkincset.

Legutóbbi gyereklemeze idén februárban jelent meg Tücsöklakodalom címmel, de a lemez bemutatójára, amely nem csak gyerekeknek szól, a járványhelyzet miatt szeptember végén kerül sor. Az előadásban közismert dalok szólalnak meg - köztük a Hol jártál báránykám, a Sárga csikó, csengő rajta, a Virágéknál ég a világ, a Kutyavér, az Egyszer egy királyfi - a Tücsökzenekar előadásában.

 

 

„A mese korhatár nélküli. Ha gyerekként találkozunk vele egész életünket végig kíséri. Olyan ez mint a népdal, mára már számtalan zenei irányzat alakult ki belőle. A meséből pedig megszületett a dráma a színház és a költészet. És megtörténik a nagy varázslat, mert a mesében mindig a jóké, a bátraké a szerencse, a gonosz pedig elnyeri méltó büntetését. Szerintem mindannyian erre vágyunk.” - mondta Szarka Gyula a lemezről.

A lemezen a nádszegi alapiskola diákjai, Csörgő Evelin, Győri Zsófia, Kohel Dóra és Kohel Kitti is énekelnek.

 

Csiba Júlia, Csőre Gábor

 

A koncert 2020. szeptember 27-én, vasárnap 11.00 órakor a budapesti Marczibányi Téri Művelődési Központban valósul meg. A lemezbemutató vendége Csőre Gábor színész és Csiba Júlia énekes.

Most hétvégén három Veszprém megyei településen, a Magyarpolányi Pajtaszínházban pénteken, a pécselyi kultúrházban szombaton, Dörgicsén, a művelődési házban vasárnap hallgathatják meg az érdeklődők az előadást, ahol Molnár Anikó és Papp Attila soproni színművészek működnek közre.

 

 

Szarka Gyula Kossuth-díjas zenész, zeneszerző, az idén 37 éves Ghymes együttes alapítója. 2004 áprilisában jelent meg első szóló lemeze Alku címmel. A lemezbemutatót - melyet több előadás is követett - színházi darab formájában láthatta a közönség a Kolibri Színházban; a dalok előadásán kívül az úgynevezett "fekete színház" bábtechnikával keltek életre a lemezen hallható szerelmes levelek.

A 2007-es és 2008-as évadban nagy sikerű mesekoncert sorozatot tartott a Komáromi Jókai Színházban a Ghymes együttes néhány tagjával valamint a színház két színészével. Az előadáson játékos formában, kerettörténetbe ágyazva csendültek fel a Ghymes együttes gyerekdalai és a magyar irodalom legismertebb gyermekversei, mondókái.

Bor és a lányka című második szóló albuma 2007-ben jelent meg, a lemez egy hónap alatt elérte az aranylemez minősítést.

A költő sorait 13 dalba foglalva feldolgozta Arany János Toldi c. elbeszélő költeményét, mely 2009-ben jelent meg CD-n Toldi címmel. A lemezen az eredetileg a Forrás Színház "Toldi" produkciójához készült zene kibővített formában hallható. A "Toldi" album dalait új dalokkal kibővítve született a Toldi - zenés költemény zenéje, a darab színpadi bemutatójára 2012 márciusában a budapesti RaM Colosseumban került sor az ExperiDance Tánctársulat és a musical világából ismert énekesek előadásában. A zenés költemény 2012 májusában dupla CD-n is megjelent.

Zenét írt a "A napfényben fürdő kastély" című ifjúsági játékfilmhez, a filmbemutatót 2010. december 17-én tartották Pápán.

Szarka Gyula zenéje hallható az Evangélium Színház és a Forrás Színház közös produkciójaként 2011-ben bemutatott Csíksomlyói magyar passió című zenés passiójátékban is.

Megálmodója és főszervezője a 2006-tól minden évben megrendezésre kerülő Ghymes Fesztiválnak, melynek célja olyan hagyományteremtő művészeti fesztivál létrehozása, ami a jelenkori zenei, színházi, irodalmi életünk maradandó alkotásaira épít.

A Zsugori című zenés komédiának zeneszerzője. Molière nyomán a 18. században alkotó drámaíró Simai Kristóf zsugori uramról, a telhetetlen fösvény emberről szóló 2 felvonásos zenés vígjátékát a Komáromi Jókai Színház mutatta be 2017. október 6-án. A zenei anyag CD-n is megjelent.

A Zenta 1697 című rockopera zeneszerzője. A zentai csatáról szóló 2 felvonásos történelmi művet neves hazai és külföldi előadók tolmácsolásában a Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház közös produkciójaként 2018. szeptember 8-án mutatták be a történelmi helyszínen, Zentán, majd 2019-ben Felvidéken is látható volt. A mű zenei anyaga dupla CD-n is megjelent.

OTT VOLTUNK: Ilyen volt Szarka Gyula rockoperájának felvidéki ősbemutatója - Zenta 1697 (FOTÓK)

EZ, ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM