A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora október harmadik hetében a legendás felvidéki prímásra, Potta Gézára emlékezik. A zenei válogatásban a Kassa-vidéki magyar vonószenének utolsó nagy alakja muzsikál.
A Kossuth Rádió „Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsor követői az elkövetkezendő héten a magyar nyelvterület egyik északi régiójából, Kassa környékéről hallanak falusi vonószenét Potta Géza prímástól és bandájától.
Potta Géza Abaújszinán született és élt. Ez a falu ma már Felvidékhez tartozik, de alig néhány kilométerre fekszik – Kassától délre – a magyar határtól. Potta Gézának már nagyapja is ezen az egybefüggő magyarlakta vidéken muzsikált, habár az itteni zenészeket hívták a Felső-Bódva mente közelebbi magyar településeire, valamint a régió szlovák falvaiba is. A prímás és bandája természetesen a környék cigány közösségeinek is zenélt. Ezt azért is szükséges külön hangsúlyozni, mert az abaúj-tornai térség cigánysága anyanyelvi kultúrája mellett máig megőrizte a többségi környezet zenefolklórjától elkülönülő, gazdag dallamhagyományát is.
Potta Géza régi zenekara hosszú évtizedeken át változatlan felállásban járta a vidéket, s ez rendkívüli módon összecsiszolta a banda hangzását. A prímás kiérlelt, virtuóz hangszerjátéka viszont kiemelkedő figyelmet érdemel. Nem véletlen, hogy élete utolsó évtizedében állandó vendége volt a szlovákiai magyar és magyarországi népművészeti táboroknak, fesztiváloknak és táncháztalálkozóknak, illetve a pozsonyi Ifjú Szívek Magyar Művészegyüttes előadásainak.
A 2003-ban megjelent „Születtem mint prímás” című, a maga nemében egyedülálló lemeze meghozta neki az országos ismertséget.
A műsorban erről a lemezről és a Fonó Budai Zeneház Utolsó Óra gyűjtéseiből csendülnek fel muzsikák. A magyaroknak szóló dallamok mellett néhány környékbeli szlovák zene is felhangzik, de a Hajnaliban hangsúlyos helyre kerülnek a zenészek saját, cigány zenei hagyományát képviselő hallgatók és csárdások, valamint egy halottkísérő nóta is.
ITT HALLGASD ONLINE
Kossuth Rádió (minden reggel 4.03)
Csermák Zoltán, ATEMPO.sk
Fotó: Ifjú Szívek Táncszínház
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!