Második lett Hontvári Gábor a karmesterek világversenyén

Hontvári Gábor

A Frankfurtban zajlott Sir Georg Solti Nemzetközi Karmesterverseny döntőjében Hontvári Gábor fiatal magyar karmester megosztva kapott második díjat.

Az Új-Zélandról érkező Tianyi Lu lett az első, a német Johannes Zahn és a magyar Hontvári Gábor pedig a második 56 ország 437 versenyzője közül. A döntőben a Frankfurt Opera zenekarát vezényelte, mellyel Ludwig van Beethoven VII. szimfóniáját adták elő.

A világ egyik legrangosabb karmesterversenyének ezúttal a második helyezettek 7 500 eurót kaptak, míg a győztesnek 15 000 euró volt a jutalma. A korábbi évekhez hasonlóan idén is kiosztották a közönségdíjat, melyet a német Johannes Zahn kapott.

 

Hontvári Gábor

 

Hontvári Gábor a würzburgi Mainfranken Theater első karmestere és helyettes zeneigazgatója a 2019/20-as évadtól, emellett jelenleg is a weimari Franz Liszt Hochschule für Musik világszinten elismert karmester szakának hallgatója posztgraduális képzésen, Nicolás Pasquet és Ekhart Wycik irányítása alatt. Bachelor diplomáját zenekar-és kórusvezetőként a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szerezte 2015-ben, Ligeti András, Medveczky Ádám, Párkai István, Jobbágy Valér tanítványaként.

Hontvári több jelentős szakmai sikert tudhat magáénak a közelmúltból: 2019-ben a Deutscher Dirigentenpreis nemzetközi karmesterversenyén ért el 2. helyezést, valamint a Campus Dirigieren (Német főiskolák karmesterversenye) kapott szintén 2. díjat, illetve közönségdíjat. Korábban a 7. Dirigierwettbewerb der Mitteldeutschen Hochschulen, illetve a Lantos Rezső Karvezető verseny 1. helyezettje és közönségdíjasa volt.

Németországban rendszeresen vezényli a Jenaer Philharmonie együttesét, valamint koncertezett már többek között az MDR Sinfonieorchester, a WDR Sinfonieorchester, A Gürzenich-Orchester Köln, a Nürnberger Symphoniker, a Nordwestdeutsche Philharmonie, a Folkwang Kammerorchester a Göttinger Sinfonieorchester vagy a Bergische Symphoniker zenekarokkal is. 2017-ben a Bayerische Kammerphilharmonie felkérésére vezette az együttest dél-koreai turnéjukon. A magyar zenekarok közül többször dolgozott a Győri Filharmonikus Zenekarral, és dirigálta a BM Duna és a Savaria Szimfonikus Zenekart is. 2019. szeptemberében mutatkozott be a Magyarországi közönség előtt a MÜPA színpadán a MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

 

 

A tradicionális szimfonikus irodalom mellett aktív az opera-repertoár területén is: 2019-ben Lorenzo Viotti asszisztenseként a Stadttheater Klagenfurt produkciójában vezényelte Puccini Bohémélet-ét, illetve többször dirigált előadásokat a Staatsoperette Dresden és a gelsenkircheni Musiktheater im Revier illetve a Landestheater Coburg megbízásából. Első würzburgi évadában rendszeres repertoár előadások vezénylése mellett nagy sikerrel mutatta be saját produkcióként Eötvös Péter Az Arany Sárkány című zenés színházi darabját, illetve Andrew Lloyd Webber Evita című musicaljét.

2016 óta a Deutsche Musikrat által támogatott Dirigentenforum ösztöndíjasa, mely program a német nyelvterületen működő, kiemelkedően tehetséges fiatal karmestereknek biztosít professzionális képzést. Ennek folyományaként 2018-ban elnyerte az Ernst-von-Schuch díjat, melyet egy évben csak egy karmesternek osztanak ki Németországban.

Művészi fejlődésére nagy hatással voltak Daniele Gatti, Lutz Köhler, illetve Hamar Zsolt kurzusai is. Többször vett részt asszisztens tanára, Nicolás Pasquet meghívására a Landesjugendsinfonieorchester Hessen produkcióiban, valamint Andreas Schüller vezetése mellett a Jugend Philharmonisches Orchester Niedersachsen nyári projektjeiben is – mely együttes irányítását vezetőkarmesterként 2020-tól átveszi.

Ismereteit a régi-zene és a historikus előadásmód irányában Frieder Bernius, Alessandro De Marchi és Vashegyi György kurzusain bővítette. Színes műfaji palettáján fontos szerepet tölt be a modern zene: több fiatal zeneszerző művének ősbemutatója fűződik a nevéhez, továbbá részt vett Eötvös Péter és Vajda Gergely, illetve Rüdiger Bohn és az Ensemble Musikfabrik kortárszenei műhelyein is.

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: gaborhontvari.eu