Operaváltozatban, áthangszerelve mutatják be az István, a királyt

Október 17-én és 25-én mutatják be az István, a király című rockoperát Gyöngyösi Levente szimfonikus hangszerelésében, operaénekesek előadásában a budapesti Erkel Színházban. A darabban felvidéki énekes is közreműködik, Réka szerepében Balga Gabriellát láthatjuk.

A darabot Gyöngyösi Levente zeneszerző teljesen áthangszerelte, operai hangzásra törekedve a rockszekciót kivette a műből, az előadást klasszikus operazenekar kíséri - mondta el Rácz Rita szoprán, akit Gizella szerepében láthat a közönség.

Hozzátette, hogy az eredetileg megírt hangfekvéshez képest egy oktávval feljebb énekli majd szerepét, mivel az ő hangtechnikájának ez a megfelelő. Mint mondta,

mindenki a saját személyiségét viszi a szerepekbe, ő egyébként az Istvánnal közös duetteket nagyon szereti, és véleménye szerint a történelmi kort idéző jelmezek nagyon sokat adnak az előadáshoz.

Az az energia, ami a zenében eleve benne van, nem veszik el amiatt, hogy ez egy operaelőadás - hangsúlyozta Pataky Dániel tenor, aki István szerepében lép színpadra. Kiemelte, hogy a zene lágy részeinek finomsága, a líra még jobban ki fog jönni, hiszen az operaénekesek nem olyan technikával énekelnek, mint a rockénekesek. Elmondta, hogy István szólói, áriái nagyon közel állnak hozzá, egyik kedvence a Mondd, mennyit ér az ember kezdetű. A próbafolyamatot izgalmasnak, a zenét fantasztikusnak jellemezte.

 

István, a király

 

A produkciót Szinetár Miklós rendezi, az Opera együtteseit Kesselyák Gergely és Cser Ádám dirigálja.

A kettős szereposztásban a főbb szerepeket Boncsér Gergely és Pataky Dániel (István), Cseh Antal és Szegedi Csaba (Koppány), Komlósi Ildikó és Meláth Andrea (Sarolt), László Boldizsár és Varga Donát (Torda), Máthé Beáta és a felvidéki Balga Gabriella (Réka), valamint Szemenyei János és Turpinszky Gippert Béla (Laborc) énekli. Az Opera Zenekarát, Énekkarát (karigazgató: Csiki Gábor) és Gyermekkarát (karvezető: Hajzer Nikolett) Kesselyák Gergely és Cser Ádám vezényli.

A Magyar Állami Operaház a jogtulajdonosokkal együttműködésben Szörényi Levente 75. születésnapja alkalmából, majd azt követően a Keresztény Évad zárásaként, a Nemzeti Összetartozás Napján tervezte bemutatni az István, a király szimfonikus operaváltozatát, aminek ősbemutatójára a tavaszi járványügyi intézkedéseket követően most októberben nyílik lehetőség.

A darabot Szinetár Miklós viszi színre, aki színpadra állításában is az operai hagyományok monumentális, eklektikus megvalósítására helyezi a hangsúlyt. Ebben nyújt segítséget Horesnyi Balázs többszintes, vetíthető felületekkel gazdagított díszlete, Velich Rita történelmi kort megidéző, míves jelmezei, valamint Vári Bertalan koreográfiája, aminek előadásában a Magyar Nemzeti Balett tánckara működik közre.

ATEMPO.sk / MTI