A spanyol királyi család is tiszteletét tette a magyar karmester próbáin

Nem ismer lehetetlent Sándor Szabolcs. A karmestert a napokban kérték fel, hogy segítse Kurtág György Fin de partie (A játszma vége) című operájának próbáit. Nem is akárhol, a spanyol Palau de les Arts-ban lesz a bemutató. Szabolcs igent mondott és repülőre szállt úgy, hogy – saját bevallása szerint - igazából csak most ismerkedik a darabbal.

Kurtág György - Samuel Beckett drámája nyomán írt - operáját 2018 novemberében mutatták be a milánói Scalában, majd később ugyanabban a szerepeosztásban Amszterdamban is színpadra állították. A Fin de partie elnyerte az egyik legrangosabb elismerést, az International Opera Awards világpremier kategóriájának díját, és azóta világhódító útra indult.

Nagy magyar siker a milánói Scalában (+FOTÓK)

A magyarországi bemutatót április 10-én a koronavírus járvány meghiúsította, ám úgy tűnik, hogy Sándor Szabolcsot, aki zenei munkatársként vett volna részt a színpadra állításban, most kárpótolja a sors. A dirigenst ugyanis felkérték, hogy karmester asszisztensként, illetve zongorán segítse a próbákat a valenciai Palau de les Arts-ban, ahol október 29-ére tűzték ki a Pierre Audi rendezte Fin de partie spanyolországi bemutatóját. Szabolcson kiutazása után természetesen elvégeztek egy COVID-19 tesztet, amely negatív lett. Így nem volt semmi akadálya, hogy elkezdje a nagyszínpados zongorás rendpróbákat, melyen a spanyol királyi család is tiszteletét tette.

 

Valencia Opera

 

„Ez életem második legnehezebb operája” – összegezte Sándor Szabolcs az elmúlt napok tapasztalatait. „Maga a nemzetközi hírű magyar zeneszerző, Kurtág György is hét évig írta ezt az operát, az énekesek két évig tanulták, nekem meg két napom volt a felkészülésre” – tette hozzá viccesen a karmester.

Ez persze nagyon nagy koncentrációt igényel, így Szabolcsnak fáradtan telnek a napjai, ugyanakkor élvezi a kihívást. Az október 29. és november 4. közötti előadásokra - bár kérték, de - a magyar dirigens már nem tud maradni. November 5-én lesz ugyanis Julian Philips: The Yellow Sofa című kamaraoperájának bemutatója, melynek vezénylésére már itthon készül a karmester.

ATEMPO.sk