Jövőre is Magyarország lesz az MTV EMA díjátadó házigazdája

Fantasztikus lehetőség, hogy egymás után kétszer lehet Magyarország az MTV Europe Music Awards (EMA) házigazdája, a vasárnapi virtuális esemény után ugyanis jövőre élő show helyszíne lehet - mondta Szentkirályi Alexandra.

A kormányszóvivő elmondta,

egyedülálló lehetőség volt Magyarországnak, hogy mi lehettünk a régióban az elsők, akik megrendezhették a zenei díjátadót, amelyet az egyik legrangosabbként tartanak számon.

Bár az idei évben a show virtuálisan valósult meg a pandémia miatt, ennek ellenére nagy lehetőséget jelentett a hazai turizmus talpon tartása, és az újraindulásakor a megsegítése érdekében, hiszen sok százmillió emberhez juthattak el azok a képek, amelyek között Budapest több helyszíne szerepelt és Veszprém és Esztergom is látható volt - mondta.

A koronavírus a könnyűzenei élet szereplőit, rendezvényszervezőit is kihívások elé állította. A járványhelyzet miatt a vasárnapi rendhagyó gálát online közvetítették Londonból és első alkalommal a magyar fővárosból. A magyarországi házigazda Palvin Barbara szupermodell és David Guetta világhírű francia dj-producer volt.

Ők lettek az MTV EMA nyertesei - Budapestről is közvetítették az showt (+VIDEÓ)

A vasárnapi zenei díjátadón hivatalosan bejelentették, hogy az MTV EMA házigazdája 2021-ben ismét Budapest lesz. A jövő évi show már élőben jelentkezik novemberben, így világsztárok, influenszerek kíséretében kerülhet Magyarország a zenei világ középpontjába.

Szentkirályi Alexandra kiemelte: minden támogatás, amelyet a show lebonyolítására a jövő évben adhatnak, a magyar vállalkozásokhoz érkezik be, ezzel is segítve, hogy a turizmus jövőre újraindulhasson. Úgy számolna, hogy jövőre már élő show valósulhat meg, fellépőkkel, turistákkal, ezért ennek a reklám- és turisztikai értéke felbecsülhetetlen - hangsúlyozta.

ATEMPO.sk / MTI