Whitney Houston és a Depeche Mode is a Rock and Roll Hírességek Csarnokába került

Virtuális ceremónián iktatták be a Rock and Roll Hírességek Csarnokába az idén kiválasztott új tagokat, az előadást televízión lehetett követni.

Az eredeti tervek szerint május 2-án tartották volna az idei rendezvényt, de a koronavírus-világjárvány miatt először elhalasztották, majd virtuálissá tették az eseményt - írta a The Hollywood Reporter.

Noha a virtuális ceremónia miatt elmaradtak a szokatlan zenei párosok előadásai - mint tavaly az egykori One Direction-tag Harry Styles meglepetésvendég és Stevie Nicks duettje -, a nézők nagyra értékelték, hogy mindössze két óra alatt lezajlott az esemény, mely a korábbi években több mint kétszer ilyen hosszúra nyúlt.

Minden új tagot a beiktatója, vagyis egy rajongó híresség üdvözölt, ezután összeállítást vetítettek a karrierjük fontos állomásairól, majd az új tag, vagy ha már nem él, családtagja tartott beszédet a távolból.

A múlt hónapban elhunyt Eddie Van Halen gitáros emlékére is bemutattak egy videót, melyen Slash, valamint a Metallica két tagja, Kirk Hammet és Tom Morello is megszólalt, az utóbbi a nemzedék Mozartjának nevezte a holland születésű amerikai zenészt.

Tavaly Janet Jackson, Stevie Nicks, a Roxy Music, a Radiohead, a The Cure, a The Zombies és Def Leppard szerepelt a beiktatottak között.

Ezúttal hat új tagot iktattak be a csarnokba, ahová azok kerülhetnek be, akik több mint 25 éve adták ki első albumukat. Idén a T. Rex londoni rockegyüttes, a Depeche Mode, Notorious B.I.G. (Christopher Wallace) hiphopsztár, a Doobie Brothers, a Nine Inch Nails, valamint a 2012-ben, 48 évesen elhunyt Whitney Houston lett a kiválasztott.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Whitney Houston virtuális beiktatása volt az idei ceremónia legjelentősebb része. A köszöntőt Alicia Keys amerikai énekesnő mondta.

"Mindannyian tudjuk, példátlan sikere a zeneipar pantheonjának abszolút magaslataiba emelte a fekete nőket. Mindannyian tudjuk, zenéje örökké él" - méltatta Houstont.

Mivel mind a popsztár, mind lánya, Bobbi Kristina Brown tragikusan fiatalon hunyt el, anyja, a 87 éves Cissy Houston és sógornője, Pat Houston köszönték meg ünnepélyesen az elismerést.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

ATEMPO.sk / MTI